POLITIK

Szerző Ripost

Létrehozva: 2024.07.06.

Moszkva így értékeli Orbán Viktor békemisszióját

Az álláspontok összevetése.

Oroszország nagyra értékeli Orbán Viktor irányvonalát, amelynek célja Oroszország és Ukrajna álláspontjának összevetése – jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő a Rosszija 1 tévécsatornának a magyar miniszterelnöknek a Kremlben pénteken Vlagyimir Putyin elnökkel tartott találkozójáról.

„Teljesen egyértelműen nagyra lehet értékelni Orbánnak ezt a szilárd, világos és következetes irányvonalát, amely azt célozza, hogy megpróbálja összevetni a két fél álláspontját” – mondta Peszkov.

Elmondta, hogy a pénteki moszkvai találkozót a magyar miniszterelnök kezdeményezte szerdán.

Jurij Usakov, az orosz elnök külpolitikai tanácsadója ugyancsak a Rosszija 1 televíziónak azt mondta, hogy Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin „jól ismeri egymást”, és ezért a Kremlben pénteken „őszinte megbeszélést folytatott minden éles kérdésről”, elsősorban az ukrán válsággal kapcsolatban, és érintették a kétoldalú kapcsolatokat is. A tárgyalások légkörét jónak minősítette.

Usakov szerint az orosz fél Orbán Viktor jogkörét a moszkvai útja során magyar miniszterelnökként értelmezi, „de senki nem vonta meg tőle az EU-tanács elnöki jogkörét”.

Az ukrajnai rendezésről és a kétoldalú kapcsolatokról kezdett eszmecserét a Kremlben pénteken Vlagyimir Putyin orosz elnök és Orbán Viktor magyar miniszterelnök.

A magyar miniszterelnök a tárgyalás előtt, a sajtó jelenlétében mondott köszöntőjében emlékeztetett, hogy 2009 óta ez a tizennegyedik kétoldalú találkozójuk az orosz elnökkel. Ugyanakkor hozzátette, hogy ez most különlegesebb, mint a korábbiak. Azt is felidézte, hogy legutóbb 2022 februárjában járt Moszkvában, még a háború előtt.

Orbán Viktor elmondta, hogy július elsejével Magyarország adja az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét.

A kormányfő megköszönte az orosz elnöknek, hogy ilyen nehéz körülmények között is fogadja. Hangsúlyozta:

„lassan elfogynak azok az országok, amelyek mind a két háborúban álló féllel tudnak beszélni, lassan Magyarország az egyetlen olyan ország Európában, aki mindenkivel tud beszélni.”

A magyar kormányfő jelezte: ezt a helyzetet szerette volna fölhasználni arra, hogy fontos kérdésekről tudjon szót váltani az orosz elnökkel és néhány olyan kérdésben, ami fontos Európának, szeretné megismerni az állápontját.

„Remélem, hogy lehetőségünk lesz eszmecserét folytatni a kétoldalú kapcsolatokról ebben a nehéz helyzetben. És persze beszélni a legnagyobb európai válság, vagyis az ukrajnai alakulásának kilátásairól” – mondta az orosz államfő az találkozóról az orosz Rosszija 1 televízió élő közvetítésében.

„Természetesen kész vagyok megvitatni a részleteket önnel ezzel a kérdéssel kapcsolatban és arra számítok, hogy ön is ismerteti velem az ön, az európai partnerek álláspontját” – tette hozzá.

Arra is kitért: ami az orosz–magyar kétoldalú kapcsolatokat érinti, sajnos nagy, 35 százalékos csökkenés tapasztalható az áruforgalom terén. Összességében van min dolgoznunk és megvalósítjuk a projekteket – tette hozzá Vlagyimir Putyin.

Európának a béke a legfontosabb. A magyar EU-elnökség a következő félévet – az akkor végzendő munkát – békemissziónak tekinti – hangsúlyozta Orbán Viktor kormányfő a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel közös sajtótájékoztatóján pénteken Moszkvában.

A kormányfő elmondta, hogy pénteken 14. alkalommal folytatott megbeszélést Oroszország elnökével. Úgy fogalmazott: a találkozó különös jelentőségét az adta, hogy háborús időben történt, „egy olyan pillanatban, amikor Európának nagy szüksége van a békére”.

Orbán Viktor közölte: a találkozón elmondta az orosz elnöknek, hogy az elmúlt évtizedek kivételes európai fejlődésének alapját a béke adta.

„Most viszont két és fél éve a háború árnyékában élünk Európában, és ez rendkívüli nehézséget okoz Európa számára” – tette hozzá.

„Nem érezzük magunkat biztonságban, látjuk a pusztítás és a szenvedés képeit, és ez a háború most már a gazdasági fejlődés megtörésében és versenyképességünk visszaesésében is jelentkezik” – állapította meg.

A miniszterelnök szavai szerint az elmúlt két és fél évben azt tanultuk meg, hogy dialógus nélkül és diplomáciai csatornák nélkül nem tudjuk elérni a békét.

„Mert a béke nem magától lesz, hanem meg kell teremteni, azért dolgozni kell” – hangsúlyozta, hozzátéve: Európának békére van szüksége.

Ennek módozatait tárgyalta meg a találkozón az orosz elnökkel, azt akarta megtudni, hogy merre van a békéhez vezető legrövidebb út – mondta.

A miniszterelnök közölte: három kérdésben szerette volna hallani az orosz elnök álláspontját. Elsőként arról kérdezte, hogy mit gondol az asztalon lévő béketervekről és a béketárgyalási formátumról. Másodsorban arra volt kíváncsi, hogy mit gondol a tűzszünet és a béketárgyalás viszonyáról, „lehetséges-e hamarabb tűzszünet, mint béketárgyalás?” Kíváncsi volt továbbá az orosz elnök véleményére a háború utáni európai biztonsági rendszerre vonatkozóan – sorolta a magyar kormányfő.

Orbán Viktor kijelentette:

hálás az orosz elnöknek a nyílt és őszinte megbeszélésért.

Kitért arra is, hogy az elmúlt két és fél év során „fogytak és alig maradtak olyanok”, akik mindkét háborúzó féllel tudnak beszélni. Magyarország a nagyon kevesek egyike – mutatott rá, hozzátéve: ezért járt a héten Kijevben és ezért van most Moszkvában.

„Megtapasztaltam, hogy az álláspontok messze vannak egymástól, a háború lezárásához és a béke megteremtéséhez szükséges lépések száma magas, de a dialógus és párbeszéd helyreállítása tekintetében az első fontos lépést ma sikerült megtenni” – mondta Orbán Viktor, majd megjegyezte: folytatja ezt a munkát.

Helyesen cselekszik a magyar miniszterelnök – mondta Nicolas Sarkozy a Mandinernek Orbán Viktor moszkvai útjáról. A volt francia elnök kiemelte: a békéhez vezető út első lépése, hogy helyre kell állítani a kommunikációs csatornákat, az orosz–ukrán háborúnak ugyanis nincs katonai megoldása. Közben Josep Borrell uniós külügyi főképviselő azt közölte, hogy Orbán Viktor nem az EU-t képviseli a tárgyaláson. Megszólalt a NATO-főtitkár is. Jens Stoltenberg azt mondta: a magyar miniszterelnök  tájékoztatta a szövetséget moszkvai látogatásáról.

Az orosz–ukrán háború kitörése előtt, 2022 februárjában járt legutóbb Orbán Viktor Moszkvában. Akkor mintegy öt órán keresztül tárgyalt Vlagyimir Putyinnal. Szóba került a gázszállítás, a paksi bővítés, valamint az orosz–ukrán konfliktus is.

A kormányfő a moszkvai látogatást békemissziónak nevezte, mert mint fogalmazott: az Európai Unió egyetlen vezetője sem akar háborút.

A magyar miniszterelnök azóta nem utazott Oroszországba, az orosz elnökkel azonban találkozott. Tavaly ősszel ugyanis mindketten részt vettek az Egy övezet, egy út fórumon Pekingben, ahol tárgyaltak is egymással – hangzott el az M1 Híradójában.

A mostani találkozó 2009 óta a 14. volt Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin között. A magyar kormányfő mindössze néhány nappal azután érkezett meg Moszkvába, hogy Kijevben Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel találkozott. A mostani, újabb békemisszióra Európa-szerte kiemelten figyeltek. A brüsszeli politikusok láthatóan nem örültek a látogatásnak.

Orbán Viktor miniszterelnök nem kapott felhatalmazást az Európai Tanácstól arra, hogy Moszkvába látogasson – jelentette ki az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője. Josep Borrell hozzátette, a magyar miniszterelnök semmilyen formában sem képviseli az EU-t.

Az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen pedig közösségi oldalán reagált. Azt írta:

a kiengesztelés nem állítja meg Putyint. Csak az egység és az elszántság fogja kikövezni az utat egy átfogó, igazságos és tartós békéhez Ukrajnában.

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár más hangot ütött meg. Azt mondta: Orbán Viktor tájékoztatta a katonai szövetséget moszkvai látogatásáról. A főtitkár ugyanakkor emlékeztetett: Magyarország minden NATO-kötelezettségének eleget tesz és számos olyan nyilatkozat elfogadását támogatta, amely elítéli Oroszország ukrajnai invázióját.

Jens Stoltenberg emlékeztetett, hogy júniusi budapesti látogatásakor a NATO elfogadta Magyarország álláspontját, miszerint nem kíván részt venni az Ukrajnának nyújtandó katonai és pénzügyi támogatásban, ugyanakkor ígéretet tett arra, hogy nem blokkolja az erre irányuló NATO-erőfeszítéseket.

Közben többen egyértelműen kiálltak a magyar miniszterelnök mellett. Sebastian Kurz volt osztrák kancellár a Mandinernek azt mondta:

Orbán Viktor erőfeszítései lehetőséget kínálnak arra, hogy elindulhassunk a jó irányba. Kiemelte: meg kell állítani a vérontást, és tárgyalóasztalhoz kell ülni.

Helyesen cselekszik a magyar miniszterelnök – ezt pedig Nicolas Sarkozy mondta a Mandinernek. A korábbi francia államfő szerint a békéhez vezető út első lépése, hogy helyre kell állítani a kommunikációs csatornákat. Úgy fogalmazott: az orosz–ukrán háborúnak nincs katonai megoldása. Békét pusztán diplomáciai tárgyalások útján lehet elérni.

Orbán Viktor magyar miniszterelnök erőfeszítései lehetőséget kínálnak arra, hogy elindulhassunk a jó irányba – nyilatkozta Sebastian Kurz volt osztrák kancellár a Mandinernek pénteken.

A portál azt írta: a korábbi osztrák kancellár szerint meg kell állítani a vérontást és tárgyalóasztalhoz kell ülni.

Emlékeztettek: Orbán Viktor a hét elején Kijevbe látogatott, hogy egy békejavaslatról egyeztessen Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel. Pénteken pedig Moszkvába utazott, hogy tárgyalást folytasson Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.

A kormányfő ukrajnai és oroszországi békemissziójával kapcsolatban a Mandiner megkereste Sebastian Kurzot, aki 2017-2019, illetve 2020-2021 között volt Ausztria kancellárja.

Válaszában Sebastian Kurz kiemelte, hogy az Ukrajna elleni „agresszív orosz háború hihetetlen szenvedést hozott”. Úgy folytatta:

elsődleges célnak „a vérontás befejezésének és a tárgyalásokhoz való visszatérésnek kell lennie”.

Álláspontja szerint ezt csak diplomáciai úton és nyílt kommunikáción keresztül lehet elérni. „Orbán Viktor és a magyar elnökség erőfeszítései lehetőséget kínálnak arra, hogy tehessünk egy lépést a jó irányba, de végső soron a harcoló feleknek kell megoldást találniuk” – közölte Sebastian Kurz.

A magyar miniszterelnök régóta jó kapcsolatot ápol az osztrák konzervatív politikussal – olvasható a cikkben, amelyben felidézték, hogy Sebastian Kurz a korábban a Mandinernek adott interjújában kifejtette: politikai pályafutása során mindig jól együtt tudott működni Magyarországgal.

Hangsúlyozta, hogy jó személyes kapcsolatok fűzik Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterhez és Orbán Viktorhoz is, illetve sok más magyar kormánytaghoz.


 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek