tóth gabi
Rendkívül ritka, veleszületett rendellenesség teszi pokollá a mindössze 18 éves lány életét.
Volt, hogy közel egy évig folyamatosan szenvedett a fejfájástól egy fiatal lány, sokáig mégsem tudta senki, mi okozza a panaszait. Pedig hétéves korában jelentkezett az első komolyabb fejfájás, 14 éves korára pedig olyan rossz lett a helyzet, hogy volt, amikor szinte kikelni sem tudott az ágyból napokig. A most 18 éves Emilyn már egy agynyomás-csökkentő műtétet is végrehajtottak, ám ez sem segített. Csak később derült ki, miért nem: ugyanis egy Arnold-Chiari szindróma nevű rendkívül ritka és súlyos veleszületett rendellenességben szenved. A kisagy egyes területei betüremkednek a koponya alapján lévő öreglyukba, ezáltal elzárják az agyvíz áramlását. Az, hogy a diagnózis megszületett, Emily édesapja állhatatosságának köszönhető, aki addig ment, amíg el nem végezték az összes fellelhető vizsgálatot. Elege lett ugyanis abból, hogy lánya közel egy éve szinte folyamatos fájdalomban élt, ők mégsem kaptak sem válaszokat, sem igazi segítséget.
Emily pár éve végre válaszokat kapott, ez azonban nem jelentette azt, hogy fellélegezhet: gyógymód ugyanis nem igazán akad. Van ugyan egy kísérleti műtéti eljárás, amit Barcelonában végeznek el, de ez egyrészt igen költséges (30 ezer fontba, azaz 15 millió forintba kerülne), másrészt mivel egy új, kísérleti eljárásról van szó, cseppet sem nevezhető rutinbeavatkozásnak, ráadásul azt sem lehet garantálni, hogy eredményes lesz.
Ha ez nem lenne elég, Emily a Truly kamerái előtt elárulta: sok barátja fordult el tőle, mivel nem hitték el, hogy mennyire beteg, és azzal vádolták meg, hogy csak tettet és kitalálja az egészet.
"Az állapotom azzal jár, hogy az agyam hátul kiesik a koponyámból. Órákba telik minden nap kikelnem az ágyból a fájdalom miatt. Egy igazán rossz napon fel sem kelek, egész nap csak fekszem az ágyban" – magyarázta. A kísérleti kezelésről is beszélt:
"Reményteli vagyok a műtéttel kapcsolatban. Új esélyt adhat az életre. Jobban aggódok amiatt, mi lesz, ha nem működik, ha nem segít nekem, mert úgy tűnik, ez az utolsó esély, hogy javítsunk az állapotomon" – jelentette ki a fiatal lány.