tóth gabi
Országos, rendszerszintű hibákra mutatott rá a doktornő halála.
Rutinműtétre tolták be a rákkutató doktornőt, azonban olyan mértékű érzéstelenítést alkalmaztak nála egy orvosi hiba következtében, hogy az szívrohamot eredményezett, mely visszafordíthatatlan károkat okozott az agyában. A nőt három hónapig tartották még életben az elbaltázott beavatkozást követően, de végül a szervezete feladta a küzdelmet. Dr. Rachel Gibson nem csak nagyszerű szakember volt, de szerető feleség is, akinek halála teljesen váratlanul érte szeretteit. A 47 éves brit nőt 2022. április 12-én műtötték meg egy cambridge-i kórházban. Csípőprotézist ültettek be neki. A műtéttől azt remélte, jelentősen javulnak az életkörülményei, jóval mozgékonyabb lesz: gyakorlatilag egy megújult élet reményében bízta magát a kollégáira.
Az orvosok azonban hatalmas hibát vétettek az érzéstelenítés adagolásánál, mely szívrohamhoz, visszafordíthatatlan agykárosodáshoz, majd három hónappal később halálhoz vezetett.
A most nyilvánosságra hozott vizsgálat kimutatta: a doktornő halálát rendszerszintű kórházi hiba okozta, mely a brit egészségügy egészét érinti. Egyes szerek adagolása ugyanis nem egységes: van, hogy milligrammban, van, hogy milliliterben adják meg, ez pedig kavarodást okozhat, akár végzeteset is. Alighanem ez történt Dr. Rachel Gibson esetében is. Gyászoló özvegye kiemelte: néhai felesége mindig a betegei érdekét tartotta szem előtt. "Imádta a karrierjét, és mindennél jobban bízott az egészségügyben, valamint azokban, akik az egészségügyben dolgoznak. Azzal az egyértelmű hittel készült a műtétjére, hogy sikeres lesz, és ő visszanyeri a mobilitását és újra élvezni tudja majd az életet" – idézi a férj búcsúját a BBC.