RETRO RÁDIÓ

"Azt mondták, nemi betegség: végül kiderült, csak három hónapom van hátra"

Gé
Szerző
Létrehozva2024. 08. 03. 21:00

Kétszer is cserben hagyták az orvosok az édesanyát. Ő mégsem adta fel a küzdelmet.

Úgy érzi egy édesanya, az orvosok, akiknek az lett volna a dolguk, hogy meggyógyítsák őt, több alkalommal is cserben hagyták. Azt, hogy most még él, csakis a saját kitartásának köszönheti – de akár csodának is nevezhetnénk, ugyanis korábban azt közölték vele: mindössze három hónapja van hátra. Az amerikai Észak-Karolinában élő Aisha McClellan szex utáni, agresszív vérzéssel fordult orvoshoz először. Akkor megnyugtatták, hogy csak összeszedett valamilyen nemi úton terjedő fertőzést. Később kiderült: méhnyakrákja van.

Aisha McClellan TikTok
Kegyetlen hírrel szembesült a háromgyermekes édesanya, aki valósággal sokkot kapott a diagnózis után  Fotó: TikTok

Aisha először 2016 elején tapasztalta a szex utáni vérzést, ami jó tíz percig tartott nála. Azonnal orvoshoz fordult, ahol egy antibiotikum-kúrával küldték haza. Amikor nem javult az állapota, visszament, és komolyabb vizsgálatokat követelt. Az orvosok nem nagyon örültek neki, mondván: ugyan nem tudják, pontosan mi a baja, de biztos, hogy valamilyen nemi úton terjedő fertőzésről van szó. Pár vizsgálattal később azonban bebizonyosodott: méhnyakrákja van. Ugyan ledöbbentette a diagnózis, de a dokik megnyugtatták: azonnal megkezdik a kezelést, ki fog belőle gyógyulni, nincs semmi baj.

A három hónapos kezeléssorozatot azzal zárták: jól reagált a szervezete, novemberben már csak ellenőrzésre kell visszajönnie, de láthatóan minden rendben van. Sajnos azonban nem volt. A novemberi vizsgálatra nem csak hogy visszatért a rák, de mint kiderült, ekkorra már a májában és a tüdejében is jelen volt. Az orvosok kijelentették: már nem tehetnek semmit, Aisha pedig kezdjen elbúcsúzni a szeretteitől, ugyanis nagyjából három hónapja lehet hátra – számolt be a történtekről a The Sun.

Az édesanya nem értette, hogy lehetséges mindez. Ekkor jött rá: egészen addig, az első kezelése alatt csak deréktól lefelé vizsgálták – senki sem gondolta, hogy a rák felfelé is terjedhet.

Eleinte dühös voltam. Nem értettem, hogy lehetséges mindez, amikor végig a gondjukra voltam bízva. Aztán kétségbe estem. Nincs nagy családom, és rettegtem, ki fog a gyermekeimre vigyázni, ha én már nem leszek

 – mesélte az asszony, aki tudta: már csak a gyermekeiért is túl kell élnie, fel kell gyógyulnia – ami csodával határos módon végül sikerült is neki.

A ma 40 éves édesanya második rákkezelése 2017 augusztus 10-én zárult le, ő pedig rettenetesen hálás azóta is a második lehetőségért, amit az élettől kapott.

Noha csak három hónapot adtak, én harcoltam, hogy ott lehessek a gyermekeim mellett 

– jelentette ki.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.