RETRO RÁDIÓ

„Éjszakánként 30 percet alszom, immár 12 éve"

L.A.
Szerző
L.A.
Létrehozva2024. 09. 07. 18:15

A férfi elárulta: úgy hiszi, ezzel megduplázza az élettartamát.

A 40 éves, japán származású Daisuke Hori  több mint 12 évvel ezelőtt drasztikus életmódváltást hajtott végre, hogy javítsa a munkája hatékonyságát. Állítása szerint arra edzette az elméjét és a testét, hogy a lehető  legkevesebbet aludjon.

Az ajánlások szerit a felnőtteknek körülbelül hét-kilenc órát kell aludniuk, hogy testük teljesen kipihent legyen. A szükséges mennyiségű alvás elmulasztása jelentős hatással lehet az egészségére. Daisuke azonban nem ért egyet az orvosokkal, ő napi fél órát alszik immár 12 éve. Most úgy gondolja, hogy alvási szokásai megduplázzák majd a várható élettartamát – írja a The Sun.

A férfi elmondása szerint mindig is úgy érezte, hogy 16 óra nem elég idő mindarra, amit szeretne csinálni, ezért elkezdett kutatni és kísérletezni. Végül arra jutott, hogy a kevesebb alvás a megoldás. Daisuke arra a kérdésre kereste a választ, hogy mennyi a legkevesebb, amit pihenni tud, és elkezdte gyakorolni a rövid alvásokat. Két hónap után csökkentette le az időt fokozatosan 30 percre, és elmondása szerint teljesen jól működik így is a szervezete.

Így néz ki a fél órát alvó férfi átlagos napja

Daisuke azt is elárulta, hogyan néz ki egy átlagos napja, amely jellemzően hajnali 3-kor kezdődik. Pontos és strukturált útvonalat követ, amely biztosítja, hogy a lehető legjobban töltse ki az idejét, mielőtt másnap hajnali 2:30-kor elalszik. Fél óra múlva persze felkel, és kezdődik az új napja.

Egy tipikus reggelen elmegy szörfözni, edzeni, majd tanul. Délután online játékokkal játszik, utána a barátaival ül be enni, és videókat is készít a YouTube-ra a kevés alvásáról. Este egy online előadást tart ugyanerről a témáról, mielőtt 23:30 körül vacsorázik. Ezt követően a következő napi feladataira készül, mielőtt elalszik.

Az orvosok azonban óva intenek attól, hogy nagyon keveset aludjunk. A krónikus alváshiány olyan problémákhoz vezethet, mint a memória romlása, az immunitás gyengülése és hangulati zavarok. Ezen felül megnő a szív- és érrendszeri betegségek kockázata.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.