Évek óta véres terror a nyugat-európai karácsonyi vásárokon

POLITIK
KÜLFÖLD

Szerző WM

Létrehozva: 2024.08.21.

Augusztus 6-án történt valami, ami gyökeresen megváltoztatta az ukrán háborút

Az ukránok a hónap elején úgy döntöttek, hogy a védekezés helyett inkább előremenekülnek. Szakértők szerint azonban a támadó stratégia a szerencsejátékhoz hasonlítható.

Szerda hajnalban az eddigi legnagyobb ukrán támadásról adtak hírt Moszkvában. Összesen tizenegy pilóta nélküli repülőt semmisítettek meg az orosz főváros felett. További 34 drónt a Brjanszki, a Belgorodi, a Kalugai és a Kurszki terület felett lőttek le az oroszok. Oroszország korábban terrorellenes műveletek övezetévé nyilvánította az említett határ menti területeket. 

Világosan  látszik az ukrán stratégia: áttenni Oroszország területére, illetve elvinni az ukrajnai frontról a háborút. Ezért lövik Moszkvát, ezért támadták meg két hete a kurszki régiót tankokkal, és ezért próbálták meg szétlőni pár napja a krími hidat.

VON DER LEYEN, Ursula; ZELENSZKIJ, Volodimir
Úgy tűnik, hogy az ukrán elnök bizonyítani akar a Nyugatnak, hogy jó helyre kerülnek a fegyver- és egyéb segélyszállítmányok. Azt akarja Kijev demonstrálni, hogy képes az oroszoktól területeket elfoglalni. Fotó: Szerhij Dolzsenko /  MTI

A jelenlegi helyzet azt mutatja, hogy augusztus 6-a óta megváltozott a háború menete. Az ukrán vezetőség úgy döntött, hogy a védekezés helyett támadásba kezdenek. Abban azonban még a szakértők sem értenek egyet, hogy jó stratégia-e az oroszlán bajszának húzogatása. 

Kijev offenzívája egyelőre szerencsejátékkal ér fel, nézzük mit lehet tudni az elmúlt hetek eseményeiről: 

Az ukránok a Nyugatnak akarnak bizonyítani

Alexander Dubowy Oroszország-szakértő szerint egyre zavarosabb a helyzet Kelet-Ukrajnában. Úgy véli, Kijev támadó stratégiája a szerencsejátékhoz hasonlítható, nem lehet megmondani, hogy mi lesz a vége. Ennél élesebben fogalmazott Peter Viggo Jakobsen dán védelmi szakértő, aki szerint nem valószínű, hogy az offenzíva sokáig fog tartani, vagy megváltoztatja a háború menetét – írja az Euractiv. A területek megtartásának nincs stratégiai értelme, szerinte az offenzívával az ukrán vezetés azt akarja támogatóinak bizonyítani, hogy a hadsereg képes területeket elfoglalni Oroszországban.

Korábban arról érkeztek híradások, hogy az ukrán hadsereg a kurszki régióban nyomul előre, a környéken pedig több hidat is felrobbantottak, amiket az oroszok csapatszállításokra használtak. Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő ezzel kapcsolatban azt közölte, hogy „először találták el Kurszk régiót nyugati gyártmányú rakétavetőkkel, valószínűleg amerikai HIMARS-okkal. Teljesen megsemmisült Gluskovó település mellet a Szejm folyón átívelő híd és olyan önkéntesek haltak meg, akik segítettek a civil lakosság evakuálásában”.

Ez lehet Zelenszkijék valódi célja

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a legjobb egységeit küldte a kurszki frontszakaszra, hogy ne csak vissza tudják verni az orosz támadásokat, hanem területeket is tudjanak szerezni. A helyzet komolyságát jelzi, hogy vasárnap esti beszédében Zelenszkij arra kérte a nyugati államokat, hogy minél hamarabb teljesítsék a megígért lőszer- és fegyverszállítmányokat. Az ukrán elnök szerint ugyanis a háborúban nincsenek ünnepnapok. Úgy látja, hogy az ukrán katonák kiváló munkát végeznek, de ha nem küldenek eszközöket, akkor lehetetlen sokáig bírni a nyomást.

Még az ukránok is arról számoltak be, hogy az Ukrajna keleti részében zajló összecsapások a megszokottnál is jóval hevesebbek. Az elmúlt napokra ugyanis a napi ukrán katonák halálozásának kétszerese a jellemző. 

Az ukrán vezetés azonban azt mondja, hogyha a visszaszerzett területeket meg tudnák tartani, akkor megérné a magas emberi áldozat.

Zelenszkij az említett vasárnap esti interjújában világossá tette, hogy miért annyira fontos számukra az előrenyomulás. A terveik szerint ugyanis egy úgynevezett pufferzónát, más néven ütközőzónát szeretnének létrehozni Oroszország és Ukrajna között. 

Folyamatosak az evakuálások

A pokrovszki frontszakaszon dúlnak jelenleg a legádázabb harcok Kelet-Ukrajnában, az orosz csapatok az utóbbi hónapokban egyre közelebb kerültek a városhoz, s a múlt heti jelentések szerint valamivel több mint tíz kilométerre vannak annak külterületeitől.

A civileknek legfeljebb két hetük van elhagyni Pokrovszk városát az orosz csapatok előrenyomulása közepette 

– közölte hétfőn Szerhij Dobrjak, az ukrán város katonai közigazgatásának vezetője az ukrán Szabadság Rádiónak nyilatkozva. Mint mondta, a közeli Mirnohradban élőknek kevesebb idejük maradt erre, mindössze pár nap. Dobrjak ismételten a települések elhagyására szólította fel a polgári lakosokat.

Dobrjak szerint a hatóságok naponta legalább ezer embert tudnak kimenekíteni, de jelenleg napi szinten mindössze alig 600-an hagyják el a várost. Vadim Filaskin, Donyeck megye ukrán kormányzója Telegram-oldalán arról számolt be, hogy mintegy 53 ezer ember, köztük négyezer gyerek maradt Pokrovszk térségében. Hozzátette, hogy a környező településeken kijárási tilalmat rendeltek el.

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek