tóth gabi
Édesanyja azt hite, csak egy kis megfázás miatt köhög a fiú. Ha egy picit később viszi kórházba, ma már talán nem is lenne életben.
Rémisztő vírus terjed Kínából kiindulva, melyen már a nemzetközi egészségügy is rajta tartja a szemét: a a tüdőgyulladásos megbetegedés miatt már több ország vezetett be olyan korlátozásokat, amelyek legutóbb a Covid-pandémia alatt voltak érvényben. A járvány elsősorban a gyerekeket támadja meg, a WHO pedig 24 óránként kér jelentéseket Kínától, miközben egyre több országból érkeznek aggasztó hírek. Dr. Rusvai Miklós a minap megnyugtatta a magyar lakosságot: "Új világjárványtól nem kell tartani egyelőre" – mondta, hozzátéve: javarészt azok a fiatalok betegednek meg, akik a fertőzéssel a korábbi években még nem találkoztak – épp a koronavírus miatt. Kínában egy nyolcéves kínai fiúcska ideiglenesen ugyan, de egyik pillanatról a másikra bénult le, most pedig az Egyesült Államokból érkezett aggasztó hír, ahol ha egy édesanya nem viszi időben orvoshoz a kamaszfiát, valószínűleg ma már nem élne, vagy legalábbis visszafordíthatatlan agykárosodást szenvedett volna. Az orvosok szerint szinte percekre volt mindettől.
Amikor az Ohióban élő 14 éves William McCarren először jött haza köhögve az iskolából, édesanyja még semmi komolyra nem gyanakodott, ugyanis testvére is épp meg volt fázva, így gondolta, hasonló történt vele is. Amikor azonban pár nappal később, múlt szerdán a kamasz sírva szorította a mellkasát, azonnal kórházba vitte. És milyen jól tette. Járványos tüdőgyulladást állapítottak meg az orvosok. A Fehér tüdő szindrómaként is nevezett betegség jellegzetessége, mely egyre több helyen üti fel a fejét, hogy nem csak az egyik, de mindkét tüdő megtelik folyadékkal. William véroxigén-szintje olyannyira lecsökkent, hogy hamarosan maradandó agykárosodást szenvedett volna, ha nem kezdik meg az azonnali kezelését. Míg a normális véroxigén-szint 95-100 között van, az övé 75 volt. 70-nél már életveszélyes állapotról beszél az orvostudomány – írja az esetről beszámoló The Sun.
Szerencsére William kezelését idejében megmentették, így végül elhagyhatta a kórházat, édesanyja, Mollee pedig arra szeretné felhívni szülőtársai figyelmét: mindenképp forduljanak orvoshoz, "még ha csak egy kis köhögést" is tapasztalnak.