RETRO RÁDIÓ

Hátha valaki felismeri: lánya kétségbeesetten keresi a rejtélyes módon eltűnt magyar ápolónőt

Létrehozva2023. 09. 29. 13:00

Már egy hónapja semmit nem tudnak Csilláról.

Az egész internet egy 42 éves édesanyát keres, Bíróné Péntek Csillát, aki augusztus 20-án tűnt el a németországi Gießenből. Az asszony egy idős beteget ápolt külföldön, az ő otthonából tűnt el. Lánya rettenetesen aggódik érte, egy posztban kérték az emberek segítségét, azóta pedig több csoportban is megjelent eltűnésének híre: aki csak tudja, megosztja, hogy minél előbb Csilla nyomára bukkanjanak.

Csilla kórházba is került  Fotó: Facebook

Csilla a lányával napi szinten tartotta a kapcsolatot, minden nap felhívta őt telefonon. Eltűnése óta viszont senki sem tudja elérni, a telefonja ki van kapcsolva. 

Eltűnése napján még beszéltem vele reggel, délután viszont már nem írt vissza az üzenetemre. 

– írta lánya a közösségi oldalon.

A lánya azonban nem adta fel, felkereste édesanyja lakótársát, akit megkért, hogy nézze át az iratait, és próbálja megtalálni a munkaszerződését, hogy el tudja érni a céget, akinek dolgozott.

Így találtam meg a céget, akinek dolgozott. Tőlük megtudtam, hogy édesanyám augusztus 27-én kórházba került, mivel a kórház szeptember elején kereste őket anyukám kezelési költségei miatt. 

– folytatta, majd hozzátette, hogy ezután azonnal a rendőrséghez fordult segítségért.

Lánya nagyon aggódik Csilláért  Fotó: police.hu

A rendőrségen megértő fülekre talált, viszont azt kérték a nőtől, hogy mindenképpen próbálja meg felvenni a kapcsolatot a kórházzal, ugyanis addig nem kereshetik eltűnt személyként.

A német-magyar konzulátustól sikerült megtudnom melyik kórházban kezelték őt és a telefonszámot is. Felhívtam őket, viszont érdekes módon azt mondták, hogy nincs ilyen nevű betegük, sőt egyáltalán nincs magyar betegük.

 – írta.

Lánya rettenetesen aggódik Csilláért és abban reménykedik, hogy az összefogás erejével édesanyja minél hamarabb épségben előkerül.

Németországban tűnt el, ezért nem valószínű, hogy Magyarországon tartózkodna, de hátha valaki mégis felismeri! A körözésben lévő fotó már nem mostani, jelenleg szőke haja van.

 – olvasható Csilla lányának posztjában.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.