RETRO RÁDIÓ

"Még egyszer visszanézett, majd örökre eltűnt" –barátai szeme láttára merült hullámsírba a 12 éves Ricsi

B.T.
Szerző
B.T.
Létrehozva2023. 06. 20. 20:30

A barátaival akart egyet csobbanni, de feljönni már nem tudott a víz alól a 12 éves K. Richárd. A fiúnak már csak a holttestét találták meg.

Hatalmas tömeg gyűlt össze vasárnap délután a nagyudvarnoki tóhoz, miután a vízben nyomtalanul eltűnt a 12 éves K. Richárd. A dunaszerdahelyi fiú a barátaival biciklizett le a partra, hogy csobbanjanak egyet abban a tóban, amelyben egyébként tilos a fürdés, ugyanis a kilenc méter mély víz elsősorban horgászterületnek számít.

Ez a tó nyelte el Ricsit  Fotó: Paraméter / YouTube

A nyolc gyerek azonban azonnal belegázolt a hűsítő vízbe, és a Noviny szerint négyen bátorságpróba gyanánt át akartak úszni a túlsó partra. A lap úgy tudja, hogy Richárd ekkor merült el: több szemtanú is beszámolt arról, hogy a fiú is megpróbált átjutni a túlpartra, azonban úszás közben egyszer csak hátranézett barátaira, majd egy utolsó pillantást vetve a fiúkra és elmerült a vízben. Többé nem bukkant fel. Egy közelben élő azt is elmesélte, hogy csak az eset után jóval később hívták a segítséget, barátai ugyanis először azt hitték, Ricsi csak poénkodik, és nem eltűnt, hanem elbújt, így segítséget sem hívtak azonnal: 

Csak öt előtt 10 perccel hívtuk a rendőrséget. Addig a barátai keresték. Azt hitték, viccel és bujkál

– mondta a lapnak az egyik helyi lakos. 

Miután nem találták, szóltak a helyieknek, akik rögtön értesítették a zsarukat, akik speciális keresőcsapatokkal és búvárokkal érkeztek a tóhoz. Idő közben értesítették a fiú szüleit is, akik mit sem tudtak arról, hogy hol van éppen a gyermekük, a srácok ugyanis nekik azt mondták, hogy csak focizni mennek.

Egy helyi lakó szerint az aggódó családtagok hamarosan elárasztották a partot, és ők is keresték a fiút:

Tele volt a part emberekkel, nagyon ki voltak borulva, ők is próbálták keresni a srácot

– mesélte egy helyi lakó. 

Végül Ricsit csak hétfőn délelőtt találták meg a búvárok: a fiúcska ekkor már nem élt. 

Szegény most kezdte csak élvezni a vakációt, csak a batátaival akart csobbanni egyet. Teljesen összetörtünk, a családja romokban hever

– mesélte a fiú egyik ismerőse. 

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.