Létrehozva: 2023.06.03.

Még előtte állt az egész élet: strandolás közben halt meg egy 15 éves lány

Édesanyja teljesen összetört, azt mondta, az élete nem lesz már ugyanolyan.

Kirsty Madden elveszítette lányát, Erint, miután csütörtökön a Merseyside állambeli St Helen's közelében lévő Carr Mill-gátnál belefulladt a tóba strandolás közben. Az édesanya úgy emlékezett lányára, mint aki bármire képes lett volna, szép lelkű fiatal volt.

gyertya, mécses, láng, gyász, elhunyt, meghalt,
Fotó: Pixabay.com

"A lányom előtt ott állt még az egész élet, bármire képes volt, és egy pillanat alatt odalett minden" - mondta Madden egy érzelmes posztban az interneten. „Mindannyian kimondhatatlanul le vagyunk sújtva, és az életem soha többé nem lesz a régi. Szívemből és lelkemből szeretlek Erin örökkön örökké."

Csütörtökön hívták a mentőket a víztározóhoz, a merseyside-i rendőrség megerősítette, hogy egy tinédzser lány holttestét sikerült kiemelni a vízből. Erin a barátaival strandolt és úszott, amikor a tragédia történt. A barátai riasztották a hatóságokat, akik nem sokkal később a helyszínre is értek.

A tragédia óta virágokat és gyertyákat helyeztek a partra, több százan emlékeztek meg a tinilányról. Toni Ward is létrehozott egy adománygyűjtő oldalt, ahol képeket osztanak meg Erinről.

Azt mondta: "A barátom és családja elveszítette gyönyörű lányát, unokáját, nővérét és barátját egy tragikus baleset következtében, aminek soha nem lett volna szabad megtörténnie. Még előtte állt az egész élet, kívül-belül gyönyörű lélek volt, elment, de soha nem felejtik el."

 

origo.hu

Brüsszel bejelentette a világháborús felkészülést

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

borsonline.hu

„Sok mindent megbocsátottam, de van, amit nem lehet” – Kecskés Enikő kitálalt a szakításról T. Dannyvel

hirtv.hu

Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

hirtv.hu

Jogász és a MÁV is reagált Magyar Péterék vasúti kocsis esetére

origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

A kutatók is elsápadtak attól, ami a tenger mélyén fogadta őket

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Könyörgött, de hiába: Iszonyatos fájdalmak kínozták a fiatal férfit, az orvosok is csak tehetetlenül nézték

KÜLFÖLD

Tragédia történt a cirkuszban, négyéves kislány az áldozat

KÜLFÖLD

30-szor diagnosztizálták félre a kislányt, szörnyű betegséggel küzd

KÜLFÖLD

Tragédia: A kórház hetedik emeletéről zuhant le egy férfi, azonnal szörnyethalt