RETRO RÁDIÓ

Ezek voltak az 5 éves kislány első szavai, mikor megtalálták szülei holtteste mellett

LA
Szerző
LA
Létrehozva2022. 12. 30. 13:50

Csoda, hogy életben maradtak a testvérek.

Egy ötéves kislány árván maradt két kistestvérével, miután autóbalesetet szenvedtek a szüleikkel. A kislány két fiatalabb testvérével együtt két teljes napot töltött a családi autójuk roncsai mellett, mire megtalálták őket - miközben szüleik holtan feküdtek a roncsok között.

a gyász gyertyái
 

A baleset Nyugat-Ausztráliában történt még karácsony napján, de a roncsokat csak december 27-én délelőtt találták meg.

A 25 éves Cindy Braddock és a 28 éves Jake Day életüket vesztették a balesetben. Amikor a kicsiket megtaláltálták, az ötéves lánynak ez volt az első mondata:

„Most a dadusnak kell vigyáznia majd ránk.”

A Mirror arról ír, hogy a három gyereket helikopterrel szállították kórházba, súlyos kiszáradással, de azóta már semmi bajuk. Helyi jelentések szerint a gyerekek jelenleg a nagymamájuknál laknak.

„Fogalmunk sincs, hogy maradtak életben egyedül ennyi ideig, ez igazi csoda” - mondta Cindy barátnője.

Az ötéves kislány úgy mentette meg egyéves bátyja életét, hogy kiszabadította a gyerekülésből, és mega mellé fektette a járműben. A kétéves testvérük ugyan beszorult az ülésbe, de elérte nővére lábát, amibe belekapaszkodott, ez megnyugtatta, amíg megérkezett a segítség.

A kislány a kórházban is segített öccse ellátása közben, és eldöntötte, hogy orvos szeretne lenni, ha felnő.

„Különleges kislány” - tette hozzá a család barátja.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.