RETRO RÁDIÓ

Jogállamiság: Menczer Tamás tükröt tartott a holland külügyminiszternek

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2022. 09. 20. 13:50
Frissítve2022. 09. 20. 13:55

Elképesztő dolgok derülnek ki az államtitkár videójából.

Friss videóval jelentkezett Facebook-oldalán a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára.

„Hollandia külügyminisztere egy interjúban megtámadta Magyarországot” – fogalmaz Menczer Tamás, aki szerint Wopke Hoekstrának akkor lenne célszerű Magyarországgal foglalkoznia, ha a saját országában sikerült rendet tenni.

MENCZER Tamás
Fotó: Kovács Attila / MTI

Menczer Tamás így folytatta: „Wopke Hoekstra azt mondta az Európai Parlament hazugságaira hivatkozva, hogy nagyon aggódik a magyar jogállamisággal kapcsolatban. Arról beszélt, hogy Magyarországon veszélyben van a jogállamiság, veszélyben vannak a közös értékek, és szörnyű, ami a bírói hatalommal vagy a szabad sajtóval történik.”
Az államtitkár jelezte: ezek után megnézte, mi a helyzet Hollandiában a jogállamisággal kapcsolatban.

Hollandiában 2019-ben több mint 300 antiszemita bűncselekményt követtek el, 2020-ban 135-öt, 2021-ben pedig mintegy kétszázat. Vagyis Hollandiában már annak is örülni kell, hogyha nem mindennap követnek el antiszemita bűncselekményt, 'csak' minden másnap

– jegyezte meg Menczer Tamás.
Ami a szabad sajtó helyzetét illeti Hollandiában, azzal kapcsolatban az államtitkár kiemelte: a Holland Újságíró Szövetség felmérése szerint az újságírók 80 százaléka kap fenyegetéseket, ami szintén romló tendenciát mutat, hiszen néhány éve még csak 60 százalék volt arányuk.

Menczer Tamás megjegyezte: Hollandiában lelőttek egy ügyvédet a nyílt utcán, mert egy drogügy koronatanúját védte. Hozzátette: az eset után a holland rendőrszakszervezet elnöke arról beszélt, hogy Hollandia narkóállammá vált. Nem mellékesen a bűnszervezetet kapcsolatba hozták egy oknyomozó újságíró meggyilkolásával is.
A magyar politikus arra is kitért, hogy Hollandiában a migrációs államtitkárnak le kellett mondania, mert a kormány elhallgatta a migránsok által elkövetett súlyos bűncselekményeket, a közigazgatási bíróság vezetője pedig egy volt balliberális politikus.
Szólt arról is, hogy a holland adóhatóság 2012. óta tévesen vádolt meg csalással több mint 26 ezer holland szülőt, és mintegy tízezer családot kötelezett több tízezer eurónyi gyermektámogatás visszafizetésére. Egy holland jelentés mondta ki, hogy a holland adóhatóság megsértette az ország valamint az általános jogállamiság alapvető elveit – közölte.
Menczer Tamás úgy fogalmazott: ezeket a tényeket látva és ismerve aggódik a holland jogállamiság helyzetével kapcsolatban, és elvárható lenne, hogy az Európai Parlament azonnal rendkívüli ülést hívjon össze, valamint jelentést készítsen a holland jogállamiság állapotáról. Az is elvárható lenne, hogy a holland külügyminiszter legközelebb akkor foglalkozzon Magyarországgal, ha a saját országában végre sikerült rendet tenni – tette hozzá.

Íme a teljes videó: 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.