KÜLFÖLD

Szerző Ripost

1 hónapja

Dráma Milánóban: magyar családanyát rabolt el az albán maffia

Egy horgosi négygyermekes édesanyát elraboltak és bántalmaztak Milánóban egy balkáni bűnszervezet tagjai, azonban a nőnek sikerült segítséget kérnie a világhálón. Egy az olasz városban élő magyar nő sietett a segítségére, és neki köszönhetően az anyuka azóta már biztonságban van a családjával a Vajdaságban.

Szerző Ripost

Gyakorlatilag az Elrabolva című világsikerű film elevenedett meg Milánóban, amikor egy milánói magyaroknak fenntartott közösségimédia-csoportban segítséget kért egy bajba került anyuka, nevezzük Katalinnak – számolt be róla lapunk.

Hands,Tied,Up,With,Rope,Of,A,Missing,Kidnapped,,Abused,
Fotó: Shutterstock

 

Rémület 

A halálfélelemben lévő nő azt írta a posztban, hogy bezárták, bedrogozták és meg is erőszakolták, azonban sokan nem hittek neki. Ám egy Milánóban élő magyar nő a tettek mezejére lépett a kétkedés helyett, és sikerült kiszabadítania az áldozatot. 

 

Fenyegetés 

A bajba jutott nő megmentője egy bejegyzésben fejtette ki a részleteket az ügyről, ahol elmondta, hogy a segítségért könyörgő asszony emberrablás áldozata volt, akit egy albán kábítószer-kereskedő rabolt el, majd tartott fogságban. 

A fiatal hölgy valóban emberrablás áldozata volt, egy albán kábítószer-kereskedő bedrogozta, bántalmazta, elvette a pénzét, és prostitúcióra akarta kényszeríteni. Esélye sem lett volna hazajutni, ha nem hiszem el az egészet, és nem reagálom le nagyon gyorsan 

– írta a férfiak bátorságát meghazudtoló nő, aki azt is elárulta, hogy Katalin életveszélyben volt, többször fegyverrel fenyegették, hogy lelövik. 

 

Biztonságban 

Katalinról nagyon keveset lehet tudni (a bejegyzése sem érhető már el a közösségimédia-oldalon), de a legfontosabb, hogy már biztonságban van a családjával, azaz a négy gyermekével és beteg édesapjával a vajdasági Horgoson. Megmentőjének egy videóhívásban könnyek között mondott köszönetet a felbecsülhetetlen segítségért.  

"Nem magamat akarom fényezni, de szerencsére ki tudtam szabadítani az emberrabló karmaiból, és a segítségemmel már hazaért" – tudatta a megmentő a posztjában. 

Szerző Ripost

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!