Létrehozva: 2022.07.01.

„Örültem, hogy életben vagyok” – Mindkét lábát elvesztette az anyuka

Adományt gyűjtenek az elgázolt nő családjának. Az édesanya élete egy szempillantás alatt örökre megváltozott.

Szerző Ripost

Még mindig lábadozik sérüléseiből az-az édesanya, akit a saját felhajtóján gázolt el egy részeg autós.

Shinna Camacho éppen a barátja autójából pakolt ki, amikor mögöttük egy sofőr elvesztette a járműve felett az irányítást. Miután nekiütközött egy másik járműnek, lesodródott az útról és egyenesen elgázolta az ártatlan édesanyát.

Fotó: Pixabay

Súlyos sérülésekkel szállították kórházba Camachót. Több műtét után mindkét lábát amputálták, valamint csípőprotézist is kapott.  Várhatóan hosszú távú fizikoterápián kell részt vennie, hogy visszanyerje mozgékonyságát és függetlenségét, a lábprotézisek használatával.

A gyanúsítottat, a 64 éves Ramona Hernandez Penát letartóztatták, és ittas vezetéssel vádolják. A nő ártatlannak vallotta magát a rendőrségen.

„Én csak, én csak nem tudtam, hogyan fogadjam el, tudod. Csak örültem, hogy életben vagyok” – tette hozzá Shinna.

Camacho négy gyermek édesanyja, akiket egyedül nevel. Úgy véli, hogy az élete már soha nem lesz ugyanolyan. Barátai épp ezért a GoFundMe oldalán létrehoztak egy adománygyűjtést, hogy segítsenek neki az orvosi költségek kifizetésében – írja a News Channel oldala.

„A vőlegényem nagynénjét nemrég elütötte egy részeg sofőr. Mindkét lábát elvesztette, csípőprotézist kapott, de még több műtét vár rá, valamint hosszú út a felépülésig. Kérjük, osszátok meg és adományozzatok, minden segítség számít! Köszönjük” – írta Twitter-oldalán az egyik családtagja.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

origo.hu

Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Börtönőrök miatt csukták le a Playboy-modellt

KÜLFÖLD

Egy folttal kezdődött a fülén, ma már gyógyíthatatlan beteg a fiatal lány

KÜLFÖLD

Szürreál: migránsok, kommunisták és rendőrök között tört ki tömegverekedés a párizsi repülőtéren

KÜLFÖLD

Szakképesítés nélküli plasztikai sebészt tartóztattak le