5°C
14°C

Henrietta névnapja

RETRO RÁDIÓ

Borzalmas szag terjedt, megtalálták az eltűnt férfi holttestét

rendőr
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2022. 05. 20. 21:20

A férfi négy hónapja tűnt el, most saját kukájába gyömöszölve találták meg holtan.

Csaknem négy hónapja tűnt el az a nyugdíjas, akinek rothadó holttestét most a hátsó kertjében lévő kukába gyömöszölve találták meg. A Daily Star szerint a szomszédok gyomorforgató szagról panaszkodtak, így találták meg a halott férfit.

rendőr
Fotó: Pixabay

A portál szerint a 76 éves Walter Dansby-t rendszeresen látták a verandáján ücsörögni, mielőtt az év elején hirtelen nyoma veszett. Walter családja januárban jelentette be eltűnését, ekkor a rendőrség átvizsgálta a lakást, ám ennek során nem néztek be hátsó kertben lévő szemetesbe. A zsaruk csak most mentek vissza, amikor az egyik szomszéd jelentette, hogy iszonyatos szag árad a kukából. Egyes források szerint a férfi egy pokrócba volt csavarva, úgy gyömöszölték be a nagy konténerbe.

A halál oka egyelőre ismeretlen, illetve az is, hogy ki lehet a gyilkos. A rendőrség nyomoz az ügyben, és mindenkit arra kérnek, aki bármilyen információval rendelkezik az ügy kapcsán, az jelezze feléjük.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.