Létrehozva: 2022.05.20.
Módosítva: 2022.05.20.

Élve temették el az oroszok, de túlélte, hogy elmesélhesse – Videó

Testvérivel együtt kellett megküzdenie a halállal, de végül csak Mykola élte túl.

Szerző Ripost

Mykola Kulicsenko egy olyan történet elmesélésére vállalkozott, amit még elképzelni is szörnyű, nemhogy átélni. A férfi úgy gondolja, azért cselezhette ki a halált, hogy beszélhessen mindazok nevében, akik nem tudnak.

Három és fél héttel a háború kitörése után, az orosz megszálló erők elfoglalták az Ukrajna északi részén fekvő Dovzsik falut. Amikor egy orosz menetet távoli támadás ért, a katonák szétszóródtak, hogy megkeressék a felelősöket. Mykola házát is átvizsgálták, ahol két ifjabb testvérével, Jevhen és Dmytroval és nővérükkel, Irynával együtt élt. Három katona azt mondta a testvéreknek, hogy térdeljenek le az előkertben, miközben átkutatják a házat. Szerencsére nővérük épp ekkor nem volt otthon.

Fotó: CNN

Sajnos megtalálták a nagyapjuk tulajdonában lévő katonai kitüntetéseket és egy katonai táskát is, ezért az oroszok meg voltak arról győződve, hogy ők a felelősek a támadásért. Mykolát, Jevhent és Dmytrót egy pincébe terelték, ahol három napig vallatták őket. Addig kínozták a testvéreket, amíg elvesztették az eszméletüket. Majd egy járműbe tuszkolták őket és egy elhagyatott földterületre hajtottak velük.

„Az egész testemet összetörték egy fémrúddal. A számba pedig egy pisztoly csövét dugták” – emlékezett vissza a szörnyű pillanatokra. Elmondása szerint először a háta mögül hallott lövést, és a 36 éves Dmytro a földre zuhant. Ezután érezte, hogy Jevhen melléje esik.

„Azt gondoltam, hogy én leszek a következő” – mesélte Mykola, a golyó azonban csak az arcát és a jobb fülét súrolta. Tudta, hogy egyetlen reménye a túlélésre az, ha halottnak tetteti magát.

A katonák a testvérek holttestét a gödörbe rúgták, földdel betakarták őket, és elmentek. Nem tudja megmondani, mennyi ideig feküdt élve eltemetve, csak annyit tud, hogy még mindig összekötözött kézzel és lábbal valahogy sikerült kimásznia idősebb testvére holtteste alól, majd a gödörből is.

„Olyan, mintha feltámadtam volna” – mondta a 33 éves Mykola a CNN-nek, ahol az interjúja végignézhető. 

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

magyarnemzet.hu

Így omlik össze a hatalmas híd, miután nekimegy egy nagy hajó + videó

ripost.hu

„Tíz százalék esélyt adtak Petinek a túlélésre” - köhögött, majd mindkét lábát amputálni kellett

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil