RETRO RÁDIÓ

Félárván kell felnőnie a 3 éves kisfiúnak, a szeme láttára végezték ki az anyukáját

Tragédia
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2021. 06. 11. 18:00

A család és az ismerősök felfoghatatlan fájdalmat élnek át.

Clare Nash miután szakított párjával, Charles Jessoppal, aki erre hívogatni kezdte a nőt és üzenetekkel bombázta. Clare ekkor a rendőrséghez fordult, de úgy ítélték meg, nem a férfi nem jelent rá veszélyt. Ám ez később nem igazolódott be: Charles megölte az asszonyt.

A férfi egy nap meglátogatta Claret, akivel három éves kisfia is otthon volt. Az exbarát nem bírta elviselni, hogy a nő már másba szerelmes, ezért egy késsel támadt rá ekkor az édesanyára, kisfia szeme láttára. A támadó annyira őrjöngött tette közben, hogy a kést, amit az anya hasába szúrt, bele is törte. Ezután fojtogatni kezdte az édesanyát, egészen addig, míg az már nem lélegzett. A boncolás során nem tudták megállapítani, hogy a halálát a fojtogatás vagy a vérveszteség okozta – írja a Daily Star.

A rendőrség hamar kiért a tett színhelyére, ahol a férfit el is fogták. Úgy tudni, csupán annyit mondott: „nyertem„. A bíróságon a férfi tagadta, hogy megölte volna a nőt, és azzal védekezett, antidepresszánsokat szedett, s ez befolyásolta a lelkiállapotát.

A férfit a napokban bűnösnek találták Clare meggyilkolásában, a hónap végén születik meg a végső ítélet számára.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.