Létrehozva: 2021.06.26.

A munkahelyén hívták fel az édesapát: meghalt 5 éves kislánya

A mentősök még kórházba szállították a gyereket, de nem lehetett megmenteni a kicsit.

Borzalmas családi tragédia bontakozott ki egy dél-londoni lakásban. A 36 éves édesanya megölte 5 éves kislányát, majd magával is végezni próbált. Az asszony meg volt győződve arról, hogy koronavírusos és bele fog halni. Ezért végzett a lányával, mert úgy vélte, a kislány nem tudna nélküle élni.

A nő először összeszurkálta kislányát, majd a kést maga felé fordította. A mentősök úgy találtak rá, hogy még kiállt belőle a kés.

A férjet, Suganthan Sivananthamot a munkahelyén hívták fel, hogy azonnal rohanjon haza, mert meghalt a kislánya. Éppen akkorra ért a lakáshoz, amikor a mentősök a mentőhelikopterbe rakták a lányát.

A férfinak akkor állt össze a szörnyű kép: előző este felesége megkérdezte, hogy ha ő meghal, a férfi tudna-e gondoskodni közös lányukról. Suganthan nem értette a furcsa kérdést, de igennel válaszolt. Másnap reggel az asszony könyörgött, a férfi ne menjen munkába, ám nem maradhatott otthon, mert kirúgták volna.

Az asszony ez után követte el a szörnyű tettét. Ő végül túlélte, a kórházban pedig azt mondta az orvosoknak, olyan, mintha csak álmodna. Tudta, hogy rosszat követ el, hogy önmagát is bántja, de nem tudott leállni. Azt hajtogatta, rettegett, hogy meghal Covidban és nem akarta, hogy a lányának nélküle kelljen felnőni.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Drónok segítségével vadászták le az emberekre támadó szlovák vérmedvét

KÜLFÖLD

„Az életünk örökre megváltozott, amikor az egészséges gyermekünk megbotlott. Rettegtem, hogy meg fog halni”

KÜLFÖLD

Fitt volt és egészséges: az esküvője előtt hunyt el a fejfájástól szenvedő fiatal

KÜLFÖLD

Utcán estek egymásnak az aradi diákok: mentő sietett a helyszínre