Létrehozva: 2021.04.14.

II. Erzsébet angyalai, ők tartják most a királynőben a lelket

Kevesen kerültek az elmúlt évtizedekben igazán közel a királynőhöz. Bennfentesek szerint négy olyan nő van csupán jelenleg, akik valódi támaszt tudnak nyújtani II. Erzsébetnek

A legnehezebb időkben derül ki, hogy az ember kire számíthat igazán. II. Erzsébet királynő közel 74 évnyi házasság után vesztette el a férjét, Fülöp herceget. A mély gyászban az uralkodónak is szükséges van támaszokra. Az uralkodó körül azonban csak kevés olyan ember van, akik valóban enyhíthetnek a fájdalmán. Bennfentesek szerint egészen pontosan négy ilyen nő él ma Nagy-Britanniában. A brit sajtóban csak úgy nevezik őket, hogy II. Erzsébet angyalai.

II. Erzsébet és Fülöp herceg 1947-ben házasodtak össze. Fotó: Getty Images

Angela Kelly

Az 53 éves Angela Kelly immár húsz esztendeje a királynő szabója. E tisztség mellett az uralkodó személyes öltözködési tanácsadója, ruhatárának, ékszereinek, uralkodói jelvényeinek kurátora. Nem mellesleg pedig a királynő bizalmas barátja is. Egy targoncavezető lányaként látta meg a napvilágot, és szüleivel egy liverpooli szociális lakásban éltek évekig. Angela Kelly élete már 180 fokos fordulatot vett, és nagy megbecsülésben él a királynő bizalmasaként.

Angela Kelly a királyné szabója. Fotó: Max Mumby /Indigo/Getty Images)

Anna hercegnő

II. Erzsébet egyetlen lánya. Az udvari pletykák szerint ő volt a múlt héten elhunyt Fülöp herceg kedvenc gyermeke. Ennek pedig az volt a legfőbb oka, hogy egyik ugyanolyanok voltak. Egyikük sem szerette a felhajtást és a csillogást. Az anya-lánya kapcsolat nagyon szoros Anna hercegnő és II. Erzsébet között. Közös szenvedélyük a lovak iránti imádat. Anna 1976-ban még az akkori nyári olimpián is részt vett a brit lovascsapat tagjaként. A 70 éves hercegnő anyja minden titkát ismeri, így valódi támaszként lehet mellette a legnehezebb órákban is.

Anna hercegnő a királynő egyetlen lánya. Nagyon szoros a kapcsolatuk. Fotó: Max Mumby/ Indigo/Getty Images)
Fotó: Getty Images

Lady Pamela Hicks

Királyi udvarhölgyként, Lady Pamela a királynő legszűkebb köréhez tartozik, egyesek csak az uralkodó társalkodónőjeként emlegetik a 91 éves asszonyt. Lady Pamela Hicks és II. Erzsébet kapcsolata évtizedek óta töretlen. Lady Pamela már 1947-ben, II. Erzsébeték esküvőjén is jelen volt koszorúslányként. Szoros családi szálak is fűzik őt az uralkodói udvarhoz, ugyanis Fülöp herceg unokatestvére.

Lady Pamela Hicks Fülöp herceg unokatestvére, a királynő egykori koszorúslánya. Fotó: Max Mumby/ Indigo/Getty Images)

Zsófia wessexi grófné

A királynő menye. Eduárd herceg felesége mindössze pár percre lakik Windsortól. Ő és a királynő rendszeresen meglátogatják egymást, szinte anya-lánya viszonyban vannak. Zsófiát Fülöp halála után az elsők között fogadták a királyi palotában. A „Megxit” óta egyre több királyi feladatot lát el.

Zsófia wessexi grófné és az uralkodó között anya-lánya kapcsolat alakult ki az évek során. Fotó: Max Mumby /Getty Images

Ők négyen jelenleg a királynő álomcsapata.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Poloska Péter kalandjai - itt vannak a legjobb mémek Magyar Péterről!

origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

magyarnemzet.hu

Magyar Péter védett vasúti kocsija: ezt válaszolta a MÁV

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

vg.hu

Új magyar légitársaság a láthatáron? A semmiből megjelent a titokzatos Hungary Cargo Airlines

origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

"Meghalt a kisfiam, de kirúgtak, mert gyászoltam"

KÜLFÖLD

"Levert a víz, amikor kiszámoltam, mennyibe kerülnek a gyerekeim"

KÜLFÖLD

Megkongatták a vészharangot: új világjárvány fenyeget, zombivírus szedheti áldozatait

KÜLFÖLD

Horror a vidámparkban, leállt az 5 hónapos baba szíve