RETRO RÁDIÓ

Áttörő bejelentés a Pfizertől: ekkor kezdődhet a gyerekek koronavírus elleni oltása

Áttörő bejelentés a Pfizertől: ekkor kezdődhet a gyerekek koronavírus elleni oltása
WM
Szerző
WM
Létrehozva2021. 03. 26. 13:20

A Pfizer/BioNTech gyógyszergyártó cég szerint a gyerekek beoltása is elengedhetetlen egy országban a nyájimmunitás eléréséhez. Ezért elkezdték a szükséges kísérleteket, és elmondták, hogy mikortól kezdődhet meg a kicsik beoltása.

A gyerekek beoltása jelenleg nem engedélyezett egyetlen koronavírus elleni vakcinával sem. Néhány országban ugyan 16 éves kórtól adható a Pfizer-vakcina, de a kisebb korosztály beoltására még egyetlen gyártó sem vállalkozott. A kísérleteket a 12-15 éveseknél a Pfizer/BioNTech már meg is kezdte. A német-amerikai vállalat úgynevezett harmadik fázisú kutatásában eddig 2259 gyermek vett részt, a szakemberek az eredményeket hamarosan publikálhatják.

Már azonban az is eldőlt, hogy hamarosan egy újabb vizsgálati szakasz kezdődhet, 4500 féléves és 11 éves közötti korosztályba tartozó gyermekek bevonásával. A kutatók ennek során szeretnék megállapítani, hogy milyen hatékonysággal működhet a fiatalabb generációnál az oltásuk, illetve azt esetleges veszélyekre is választ kaphatnak.

Az amerikai Pfizer és a német BioNTech közösen fejlesztett vakcinája

A Pfizer szakembereinek legfrissebb bejelentése értelmében, legkorábban a jövő év elején lehet elérhető a kicsik számára a vakcina. Ez azonban a legoptimistább számítás, ez akkor következhet be, ha a vizsgálatok során minden rendben lesz.

A közzétett tanulmányok szerint a Moderna és az AstraZeneca már a Pfizernél is korábban elkezdte ezeket a kísérleteket, de konkrét eredményekről eddig még ők sem számoltak be. A kiszivárgott információk szerint a Johnson & Johnson egydózisú vakcinájával is hamarosan elkezdődnek a vizsgálatok.

A hivatalos statisztikák szerint a fiatalabb korosztályt kevésbé veszélyezteti a koronavírus, de egyes esetekben súlyos lefolyású, akár halálos kimenetelű is lehet a fertőzés. Sokan pedig arra figyelmeztetnek, hogy az enyhébb lefolyású megbetegedés után szövődményként jelentkezhet a gyermekekre különösen veszélyes sokszervi gyulladás.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.