Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.02.15.

Trump orvosai: nem mondtak igazat az elnök állapotáról

Az egykori amerikai elnök még tavaly októberben került kórházba koronavírus-fertőzés miatt. Donald Trump stábja végig azt állította, hogy az elnök jó állapotban van, az őt kezelő orvosok azonban most elárulták, hogy rosszabb volt a helyzet a közöltnél.

Donald Trump tavaly októberben kapta el a koronavírust, ami miatt kórházba is kellett szállítani. A Fehér Ház akkor azt közölte, hogy csak óvintézkedésről van szó, az elnök remek egészségügyi állapotban van. A republikánus politikus összesen három éjszakát töltött a washingtoni kórházban.

A New York Times nevű amerikai magazin most arról ír, hogy Trump emberei jobb színben tüntették fel az elnök állapotát annál, mint amilyen valójában volt. A lap négy olyan – neve elhallgatását kérő – orvost szólaltat meg, akik kezelték Donald Trumpot a fertőzése alatt. Ők azt állítják, hogy a korábbi elnök állapota sokkal rosszabb volt a közöltnél.

Donald Trump három napon belül elhagyhatta a kórházat

A New York Times-nak megszólaló orvosok egybehangzóan azt állítják, hogy Trump vérében olyan alacsony volt az oxigénszint, hogy többen azt javasolták, hogy a gyengélkedő elnök kerüljön lélegeztető gépre. Erre azonban nem került sor, pedig az elnök a kora és a túlsúlya miatt is a veszélyeztetett csoporthoz volt sorolható. Az egyik orvos további részleteket árult el az esettel kapcsolatban.

Az anonimitást kérő doktor úgy emlékszik, hogy 80 százalékos volt a véroxigén szint, ami különösen aggályos, hiszen már 90 százaléknál is riadót szoktak fújni az orvosok. Ráadásul olyan hírek is szárnyra keltek, miszerint Donald Trump tüdejét bakteriális fertőzés támadta meg.

Akármi is az igazság, a 74 éves politikus úgy tért vissza a Fehér Házba, mintha semmi sem történt volna.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezt mondta Jürgen Klopp a Liverpool kudarca után

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

magyarnemzet.hu

Kovács István nullás osztályzata, a BL-beli teljesítményéért is kapott már büntetést

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Mondjanak értem egy imát" - Daganatos a gyászoló Edina, aki már két gyermekét is eltemette

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Pár hét különbséggel egyszerre vesztette el agydaganatos szüleit egy árván maradt kislány

KÜLFÖLD

Japánban mindenkinek ugyanaz lesz a vezetékneve 500 év múlva

KÜLFÖLD

Holttestet tolt be a bankba Erika, megdöbbentő, hogy miért tette

KÜLFÖLD

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve