Létrehozva: 2020.08.05.

Kétszer is legyőzte a rákot, autóbalesetben vesztette életét a négygyerekes édesapa

A családja teljesen összetört a tragédia miatt.

David Morgon (68) kétszer is legyőzte a rákot, ami miatt megkapta a „Chemo-man” becenevet.

Nemrég azonban autóbalesetben életét vesztette. Felesége, Marilyn szerint a család teljesen összetört. Barátai is mind gyászolják a vállalkozót, aki állványozással foglalkozott -írja a Daily Star.

A rendőrség információi szerint csütörtök reggel vesztette életét a férfi, miután kocsijával egy fának hajtott. A baleset körülményeit nem részletezték.

„Megtiszteltetés és kiváltság volt 25 évet Dave-vel leélni. Ebből 15 éven keresztül lehettem a felesége. A család számára olyan, mintha a szívünket veszítettük volna el” – mondta Marilyn.

„Dave mindig is szeretett élni, mindig jó hangulatban volt és másoknak is mosolyt csalt az arcára. Nem számított, hogy koldus vagy gazdag vagy, mindenkivel úgy beszélt, hogy érezze fontos. Kedves és gondoskodó ember volt” – tette hozzá a felesége. A férfi még állampolgári kitüntetést is kapott, miután a kikötőben megmentette két ember életét.

„Dave volt a család szíve-lelki. Soha nem panaszkodott és elhittük, hogy legyőzhetetlen. Ő volt a világunk közepe, és gyönyörű szellemét hagyta örökségül családunk következő generációjának” – emlékezett meg róla meghatódva a felesége.

Ez is érdekelhet

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

mindmegette.hu

Marhapörkölt német módra - készítsd el barna sörrel, isteni lesz a végeredmény!

magyarnemzet.hu

Ma már nem kavarja fel a horrorsérülés Lovrencsics Gergőt, aki családjával végleg letelepedett Splitben – interjú

life.hu

Még 2024-ben beigazolódhat Baba Vanga dermesztő jóslata

mandiner.hu

Kevesellte a magyar pénzt, most román állampolgárságot kapott a magyar sportoló

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kőgazdag Aurél 20 éves lett: Nyomasztja a családalapítás

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Azt hittem, meg fogok halni” - minden lélegzetéért megküzdött és fél enni a 10 éves lány

KÜLFÖLD

Lemondott babájáért a kemoterápiáról a 33 éves nő, belehalt

KÜLFÖLD

„Meg fogok állni, mielőtt meghal” – Takaróval fojtogatta csecsemőjét egy nő élő adásban

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl