3 éve

A járvány miatt elmaradhat a világon akár 28 millió nem sürgős műtét

A tanulmányt orvosok, akadémikusok írták tizenegy országból.

A koronavírus-járvány miatt elhalasztódhat vagy elmaradhat a világon akár 28 millió nem sürgős műtét, ami rákbetegek esetében akár halálos is lehet – volt olvasható csütörtökön egy tanulmányban, amely a British Journal of Surgery brit sebészeti folyóiratban jelent meg.

Fotó: koronavírus tájékoztató oldal

A betegek állapota súlyosan leromolhat, amíg várniuk kell elhalasztott műtétjükre – írta Aneel Bhangu, a Birminghami Egyetem sebészeti klinikájának egyik orvosa, aki oktató is egyúttal. Rák esetében ez elhalálozáshoz is vezethet – tette hozzá.

A tanulmányt 71 ország 359 kórházának tapasztalatai alapján állították össze annak apropóján, hogy Nagy-Britanniában márciustól 12 hétre felfüggesztették majdnem az összes műtétet. Az orvosok szerint az operációknak valószínűleg a háromnegyedét elhalasztják a világban. Noha a rákos betegek műtétjeit kisebb valószínűséggel halasztják el, ilyenből is lehet 3 millió, mert az anyagi forrásokat át kell irányítani a koronavírus ellen védekezésre – olvasható a tanulmányban.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elképesztő fordulat: Oroszországot támadták meg az ukránok, új szintre lépett a háború

origo.hu

Meglepő dolog derült ki az állatkínzással vádolt Dollyról

borsonline.hu

Megrázó felvétel: saját testével védte az iskolásokat a ketrecharcos - Videó

mandiner.hu

Szijjártó válaszolt Orbán Viktor ukrán kritikusainak

ripost.hu

Kiderült, Dollyt már tavaly kizárta egy állatvédő szervezet

mandiner.hu

Itt a NATO főtitkárának vallomása: Kimerültek a lőszerkészleteink

origo.hu

Molnár Anikó idomairól beszélt Zalatnay Sarolta

ripost.hu

Egymásba rohant két vonat: legalább 120-an meghaltak, több százan megsérültek

ripost.hu

Elképesztő az összhang a Sztárban Sztár győztese és kedvese között

ripost.hu

"Krisztiánnak igent mondanék" – jövőbeli terveikről meséltek a Párharc győztesei

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Nyomkövetővel a lábán szavazott ellenünk az EP-képviselő

KÜLFÖLD

Káosz Európa nagyvárosaiban. Erdogan győzelmét ünnepelték az itt élő törökök

KÜLFÖLD

Bidenék magyarázkodnak, miután amerikai páncélosokkal törtek be Oroszországba

KÜLFÖLD

Két hónapja ment férjhez, gyereket akart a kárpátaljai hősi halott katonanő

KÜLFÖLD

Egy elhagyott kínai „horrorbunker” belsejében szadista emberkísérleteket végeztek

KÜLFÖLD

Még a kezébe se foghatta újszülött kislányát: az életéért küzd az édesanya

KÜLFÖLD

"Lassan haladok" – videón, mi hátráltatta Suhajda Szilárdot a halála előtt

KÜLFÖLD

Egymásba rohant két vonat: legalább 120-an meghaltak, több százan megsérültek