Létrehozva: 2019.12.30.

Már januárban összeomolhat a baloldali olasz kormány

Olasz politikai szakértők szerint a jelenlegi baloldali politikát folytató kormánykoalíciónak olyan kihívásokkal kell szembenéznie az újév elején, amibe könnyen bele is bukhatnak.

Az Il Giornale nevű tekintélyes olasz lap arról cikkezik, hogy az egyébként is feszültségekkel terhelt szövetség januárban összeomolhat. Szakértők úgy látják, hogy az első jelentős kihívással akkor találják majd szemben magukat a felek, amikor meg kell nevezniük a nemrégen lemondott oktatási miniszter utódját. Az Öt Csillag Mozgalom és a Demokrata Párt vezetőinek azonban egy közelgő népszavazás miatt is fájhat a feje. A kormány ugyanis szeretné, ha a római székhelyű parlamentben csökkentenék a képviselők létszámát, a legnagyobb ellenzéki erő, a Matteo Salvini vezette Liga azonban ezt élesen ellenzi. A kabinet attól fél, hogy egy esetleges bukást úgy fogja kommunikálni az ellenzék, mintha a népszavazás magáról a kormány megítéléséről szólt volna.

Matteo Salvini

És feltehetően a migrációs politika terén is számítani lehet összetűzésekre. Giuseppe Conte olasz miniszterelnök a napokban bejelentette, hogy megváltoztatja a Salvini volt belügyminiszter irányításával elfogadott migrációs biztonsági csomagokat. A bevándorlásellenes Salvininek tárcavezetőként sikerült két olyan törvénycsomagot elfogadtatnia a parlamentben, amelyek a többi között szigorú büntetésekkel sújtják az Olaszországba engedély nélkül migránsokat szállító civil hajókat, illetve kapitányaikat. Salvini élesen bírálta a miniszterelnök bejelentését. Mint rámutatott, 2019-ben 11 439 migráns érkezett Olaszországba, ebből 6304 Conte második kormányának szeptember eleji hivatalba lépése óta. Leszögezte: vitathatatlan, hogy a délolasz partokra érkező menedékkérők száma növekedett.

A koalícióban egyébként azóta éleződtek ki a viták, amióta sorra bukják el a helyhatósági választásokat Matteo Salvini pártjával szemben. Az egyik legnagyobb érvágást az jelentette, hogy a történelmileg baloldalinak számító Umbria nevű tartományban is kikapott a Demokrata Párt jelöltje.

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek