-1°C
0°C

Loránd, Lóránt névnapja

RETRO RÁDIÓ

Sokkot kapva ájult el az anya, amikor hazaállított halott fia

Sokkot kapva ájult el az anya, amikor hazaállított halott fia
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2019. 09. 13. 11:30

Azonosította fia holttestét, eltemették, majd négy hónap múlva hazaállított a fiú.

A 62 éves Antonina Mihajlovna élete legrosszabb napjának nevezte, amikor a rendőrség felhívta, és közölték vele, hogy feltehetően megtalálták a március 18-án eltűnt fia holttestét. A zaklatott nőt megkérték, hogy azonosítsa a testet, és ő meg is erősítette a rendőrségnek, hogy az valóban a fia, a 43 éves Konstantinírta a Metro című brit bulvárlap.

Ezután a férfi felesége és lánya, akikkel már nem élt együtt, megtartotta a férfi temetését, akinek testét elhamvasztották, majd eltemették.

Négy hónappal később jött a nagy meglepetés, amikor bekopogtak Antonina Mihajlovna házába a Szentpétervár közelében található Kronstadt kikötővárosban, és az ajtóban ott állt Konstantin.

A helyi sajtóban megjelent hírek szerint a haditengerészetnél szolgáló férfi közölte anyjával, azért tűnt el, hogy „az élet értelmén gondolkodjon”. Ugyanezt mondta a rendőröknek is, amikor kikérdezték arról, hogy merre járt. Mint elmondta, próbálta kitalálni, hogy mihez kezdjen az életével.

Az idős nő most nem győz elnézést kérni a hatóságoktól, amiért nem jól azonosította be a holttestet, és valaki mást nézett a halott fiának. Magyarázatképpen közölte, hogy nagyon zaklatott lelki állapotban volt az azonosításkor, és a test nagyon hasonlított a fiára, ezért erősítette meg a rendőrségnek, hogy ő fekszik előtte.

A hatóságok most azt próbálják kideríteni, hogy vajon ki lehetett az a halott férfi, akit elhamvasztottak és eltemettek – írta a Metro.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.