RETRO RÁDIÓ

Megerőszakolták, majd halálra kövezték a keresztény asszonyt

Megerőszakolták, majd halálra kövezték a keresztény asszonyt
SZM
Szerző
SZM
Létrehozva2019. 07. 24. 23:50

A terroristáktól még mindig nem eléggé kitakarított szíriai Idlib tartományban megerõszakoltak egy 60 éves keresztény asszonyt, majd ezután halálra kövezték.

Suzan Der Kirkour a végsőkig kitartó hősök közé tartozott  önkéntesként dolgozott  az Al-Yaqoubiyeh nevű keresztény faluban Szíriában, ahonnan a nők nagy része az erőszakos betörések miatt már elmenekült. A becslések szerint csak 18 nő maradt ott, köztük Suzan is.

Gyilkosai a Jabhat al-Nusra terrorista csoport tagjai voltak. A boncolás kiderítette, hogy Suzant július 8-én délutántól kora reggelig, körülbelül kilenc órán keresztül, többször is megerőszakolták, majd halálra kövezték.

Claire Evans, az ICC, egy nemzetközi keresztény szervezet közel-keleti regionális igazgatója azt mondta: „Suzan a közösség pillére volt és ha
nem lehet visszaállítani Szíriában a jogállamot, akkor tanúi leszünk a kereszténység megsemmisülésének egy olyan országban, ahol már 2000 év óta létezett.”

Forrás: JPost

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.