5°C
9°C

Miklós névnapja

RETRO RÁDIÓ

Vér folyt Franciaország utcáin, Macron bajban van

Vér folyt Franciaország utcáin, Macron bajban van
WM
Szerző
WM
Létrehozva2018. 10. 10. 19:05

A közszféra dolgozói, nyugdíjasok és diákok együtt vonultak utcára Franciaországban mintegy száz városban hat szakszervezet felhívására, hogy így tiltakozzanak a kormány szerintük túl liberális és szociálisan nem eléggé érzékeny politikája ellen. A rendõrség szerint országszerte 160 ezren, a szervezõk vezetõje szerint pedig 300 ezren demonstráltak.

Az őszi politikai szezonkezdés óta ez volt a szakszervezetek első megmozdulása. Amióta Emmanuel Macron államfő egy évvel ezelőtt elindította a reformjait, a CGT szakszervezet kezdeményezésére számos utcai tüntetés volt országszerte, elsősorban a vasúti reform ellen, de eddig egyszer sem sikerült akkora tömeget az utcára hívni, amely a kormányt a reformpolitikában meghátrálásra késztette volna,

jóllehet a köztársasági elnök és kormánya tetszési mutatója szeptemberben mélypontra süllyedt. 

Újabb tüntetések következnek

Ahogy az már 2016 óta megszokott, a tömegbe ismét belekeveredett mintegy tucatnyi fekete ruhát viselő, kapucnis, arcát eltakaró anarchista rendbontó, akik antikapitalista szlogeneket skandálva szándékosan keresték az összetűzést a rendőrökkel. Párizsban estig 9, országszerte 16 embert előállítottak, egy tüntető és egy rendőr megsérült.

A szakszervezetek tervei szerint ez csak az első "bemelegítő" megmozdulás volt, amelyet az ősz folyamán továbbiak követnek a készülő szociális reformok, a nyugdíjrendszerek és a munkanélküliek segélyezési rendszerének átalakítása ellen.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.