Létrehozva: 2018.10.02.

Eddig titok volt: négyből egy rab muzulmán a francia börtönökben

A muszlimok közül körülbelül háromszor többen kerülnek börtönbe, mint a bármilyen más vallásúak vagy az ateisták közül, az ország teljes lakosságára vetítve.

A bevándorlással nem növekszik a bűnözés. Ezt hazudták hónapokon keresztül azok a nyugati politikusok, akik mindenáron létre akarják hozni a "kevert népességű" európai egyesült államokat. Ezért a közvélemény elől mindig gondosan eltitkolták a bűnelkövetők származásával kapcsolatos adatokat.

Franciaországban is titok volt, hogy vajon hány muzulmán rab van a börtönökben. De most ez is kiderült. A Valeuractuelles megszerezte azt a levelet, amelyet Nicolas Bay EP-képviselő Nicole Belloubet igazságügyminisztertől kapott és

amelyből kiderült, hogy minden negyedik rab a francia börtönökben muzulmán. Pontosan a fogvatartottak 25,81 százaléka.

Ráadásul ez az arány még kisebbnek is tűnik, mint az eddigi becslések. 2014-ben megkérdeztek egy Párizs környéki (Ile de France) börtönigazgatót, aki azt nyilatkozta, hogy náluk a muszlim fogvatartottak aránya közel van az 50 százalékhoz, ugyanis a Ramadánkor nagyjából ennyien kérelmezték, hogy a börtönben csak napnyugta után szeretnének enni.

Mivel azonban a bevándorlók éppen Párizsban és környékén szoktak letelepedni, az országos adat 50 százaléknál valóban kisebb lehet. 2016-ban a hitelesnek tekintett Pew kutatóközpont kimutatta, hogy a teljes francia lakosságnak 8,8 százaléka muzulmán.

Ez viszont azt jelenti, hogy

a teljes lakosságra vetítve a muszlimok közül körülbelül háromszor többen kerülnek börtönbe, mint a bármilyen más vallásúak vagy az ateisták.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Újra hódít a retro butatelefon, pörögnek a Nokiák, Ericcssonok

origo.hu

Felesége nélkül utazott el a Házasság első látásra sztárja

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

hirtv.hu

„Megb@szlak és megöllek!” - ismét lecsapott a dorogi rém

ripost.hu

Érik a botrány: kamerák előtt hagyta faképnél a feleségét a TV2 sztárja – videó

mandiner.hu

Nahát, egy merő örömhír ez a TISZA-lista – nagyon köszönjük, Magyar Péter úr!

origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

mindmegette.hu

Marhapörkölt német módra - készítsd el barna sörrel, isteni lesz a végeredmény!

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Azt hittem, meg fogok halni” - minden lélegzetéért megküzdött és fél enni a 10 éves lány

KÜLFÖLD

Lemondott babájáért a kemoterápiáról a 33 éves nő, belehalt

KÜLFÖLD

„Meg fogok állni, mielőtt meghal” – Takaróval fojtogatta csecsemőjét egy nő élő adásban

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl