5°C
9°C

Miklós névnapja

RETRO RÁDIÓ

Megdöbbentő, rendkívüli bejelentést tettek a kis Maddie szülei

Megdöbbentő, rendkívüli bejelentést tettek a kis Maddie szülei
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2018. 09. 12. 19:30

Lehet, hogy a rendõrség nyomok hiányában tétlen, de ez nem állítja meg az aggódó szülõket.

Az eltűnt kislány szülei tegnap még arról nyilatkoztak, félnek, hogy a rejtélyes körülmények között eltűnt kislány, Maddie McCann keresése egyik percről a másikra befejeződik, mert a vizsgálatra adományozott összeg elfogy és nincsenek új nyomok sem - írja a Daily Mail.

A felderítés 11 millió fontba (csaknem 4 milliárd forintba) került, de ez a hónap végére elfogy. A nyomozás folytatására ugyan nem nyújtottak be új kérvényt, de a szülők most közölték, hogy ennek ellenére sem adják fel a reményt - írja a tag24.de.

A pár megesküdött, hogy soha nem fogja abbahagyni a keresést, még akkor sem, ha a rendőrség végül leállítja a finanszírozást. Mint mondják, a kutatásnak más módja is van. Egy bennfentes azt állítja, szükség esetén a házaspár magánnyomozót fog felfogadni.

Mint ismert, Maddie a szállodai szobájukból tűnt el hároméves korában 2007-ben. Több teória is napvilágot látott azóta, többen tudni vélik, hogy emberrablók áldozata lett a gyerek, sokak szerint azonban maguk a szülők gyilkolták meg.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.