Létrehozva: 2018.07.31.

Édesapjuk lakásában találták meg a két kislány holttestét

Egész Németország arról a drezdai családi drámáról beszél, ami múlt szombaton rázta meg a félmillió lakosú várost. A gyanú szerint egy Mozambikból származó migráns a lakásában végzett 3 és 6 éves kislányaival.

Szombaton kora este sétált be a rendőrségre egy 35 éves mozambiki nő, aki segítséget kért, mert volt férje nem vitte haza időben a nála láthatáson lévő lányait. A betegápolóként dolgozó Eduardo A. otthonához kivonult a rendőrség, ahol rémálomba illő kép fogadta őket.

A 3 és 6 éves kislány holtteste a padlón hevert, a rohammentővel érkező orvosok is már csak a halál beálltát tudták megállapítani.

 

A hatóságok közlése szerint még a helyszínen sikerült őrizetbe venni a szintén Mozambikban született édesapát, az egyenruhások elmondása szerint a férfi erősen ittas állapotban volt. A nyomozók biztosak benne, hogy a gyermekek erőszakos halált haltak, de a boncolás eredményére még várni kell. Az 55 éves Eduardo A.-t a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte. A német Bild című napilapnak sikerült megszólaltatnia a férfi egyik szomszédját, aki elmondta:

A mozambiki apa nem régen költözött a társasházba, és teljesen feltűnésmentesen élt.

origo.hu

Miért nem gratulált a vadítóan dögös új barátnője Lando Norris futamgyőzelméhez?

origo.hu

Titokzatos ajándék jelent meg Berki Krisztián sírján

borsonline.hu

„Szavai a valódi énjét tükrözik, nem azt, amit a kamera előtt mutat” – tovább dagad Majka és a TV2-felfedezett balhéja

magyarnemzet.hu

Ez vár Szoboszlai Dominikre az új Liverpoolban az edzőjelölt jó ismerője szerint

ripost.hu

Bajnokok Ligája után teljes szétesés: óriási gondban a magyar válogatott kulcsembere

hirtv.hu

Európa a háború árnyékában + videó

origo.hu

Lemondott a teljes orosz kormány

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

ripost.hu

Jön a hidegfront: megbolondul az időjárás, ugrálni fog a hőmérő higanyszála

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.boon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

„Abban reménykedünk, hogy a dolgok lelassulnak” – Születésnapja után derült ki, agresszív rákkal küzd a 17 éves Evelina

KÜLFÖLD

„Már nem az a boldog, mosolygós kislány” – Ritka csontrákkal diagnosztizálták a 7 éves sportolót

KÜLFÖLD

„Én szerencsés vagyok, de sokan mások nem” – Egyszerre került életveszélybe az anyuka és újszülöttje

KÜLFÖLD

Fejfájás kínzott egy családapát, nem sokkal később meghalt