Létrehozva: 2017.11.21.

Ajándékcsomagokkal akadályozzák meg a terrortámadásokat Bécsben

A tavalyi berlini karácsonyi vásárt ért terrortámadás óta az osztrák hatóságok is szigorúbban veszik a Bécsben megrendezett vásárok védelmét.

Tavaly december 19-én a tunéziai Anis Amri lopott kamionnal egy berlini karácsonyi vásár látogatói közé hajtott, a terrortámadásban 12-en vesztették életüket. A tragédia után tavaly Bécsben is összeültek tanácskozni a szakemberek, hogy miként lehetne biztonságosabbá tenni az osztrák főváros ünnepi vásárait – írja a Kronen Zeitung.

Ekkor merült fel az az ötlet – amit most meg is valósítottak –, hogy többtonnás betonelemekkel torlaszolják el a vásár bejáratait. Annak érdekében, hogy ezek a betontömbök ne rondítsák az összképet, a hatóságok ajándékcsomagoknak álcázzák azokat.

Wolfgang Sobotka belügyminiszter elmondta, hogy  a döntésnél figyelembe vették az esztétikai hatásokat is, a legfontosabb mégis az volt, hogy olyan megoldást találjanak, amivel az emberek testi épségét meg tudják óvni. Bécsnek amúgy is egyre többe kerül a terrorizmus elleni harc.

A kancellária elé tervezett védelmi rendszer kiadásai már 615 ezer eurónál, mintegy 190 millió forintnál tartanak.

origo.hu

Testőrök között lapító, félelmében hasmenést kapó Magyar Péter és társai - itt vannak a legújabb mémek!

origo.hu

Félelmetes bejelentés érkezett: hamarosan megérkeznek az amerikaiak Ukrajnába

borsonline.hu

Rettenetes hírt kapott a mindkét szemétől megfosztott kemecsei édesanya

hirtv.hu

Láncreakció – Célkeresztben az atomerőművek + videó

metropol.hu

Házasság első látásra: Andris a tenyerén hordozza Petrát – Itt a bizonyíték

mandiner.hu

Ady Endre. Micsoda nagy költő, micsoda hitvány ember!

origo.hu

Félmeztelenül fotózták a Miss Balaton győztesét

mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.boon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Könyörgött, de hiába: Iszonyatos fájdalmak kínozták a fiatal férfit, az orvosok is csak tehetetlenül nézték

KÜLFÖLD

Tragédia történt a cirkuszban, négyéves kislány az áldozat

KÜLFÖLD

30-szor diagnosztizálták félre a kislányt, szörnyű betegséggel küzd

KÜLFÖLD

Tragédia: A kórház hetedik emeletéről zuhant le egy férfi, azonnal szörnyethalt