RETRO RÁDIÓ

Kiderült, mitől félnek a legjobban a magyarok

Kiderült, mitől félnek a legjobban a magyarok
SZM
Szerző
SZM
Létrehozva2017. 08. 09. 19:24

A "világ félelmeinek listáját" tette közzé a PEW Research, benne a Magyarországon kapott válaszokkal. Van olyan ország ahol a migráns-áradattól sokkal kevésbé félnek mint az Iszlám Államtól és elõfordul ennek a fordítottja is.

Mitől félnek az emberek? A komolynak és hitelesnek tartott Pew Research Center a legújabb felmérésében éppen ezt a kérdést vizsgálta meg. A közvélemény-kutató cég a kérdőívet kitöltőknek nyolc lehetséges veszélyt sorolt fel, amelyekből választani lehetett.

A jelentésből kiderült, hogy a vizsgált országokban általában véve leginkább az Iszlám Államtól (a kitöltők 62%-a) és a klímaváltozástól (a kitöltők 61%-a) félnek az emberek. A megosztott harmadik helyre 51%-kal a kibertámadások és a világgazdaság állapota került, míg a menekültáradattól  átlagosan az emberek 39%-a fél. Az utolsó három helyre az amerikai, az orosz és a kínai hatalmi befolyás került.

A megkérdezettek között voltak magyarok is. Íme a hazai "félelemlista:

66%-kal első helyen a migránsoktól félünk, majd 64%-kal az Iszlám Állam terrorszervezetétől.

59%-a  magyaroknak tart a klímaváltozástól.

A megkérdezettek 37%-a fél a világgazdaság törékenységétől, amit 36%-kal szorosan a más országokból érkező kibertámadások követnek.

A válaszolók 28, 26, illetve 22%-a Oroszország, Kína és az
Egyesült Államok erejétől és befolyásától tart leginkább.

Magyarországhoz hasonló arányban félnek a migránsoktól Görögországban és Olaszországban (67 illetve 65 százalék), míg az erősen érintett Németországban és Svédországban alig 28 illetve 22 százaléknyian tartanak tőlük. Igaz, az Iszlám államtól már sokkal jobban félnek a németek, szám szerint 77 százalékuk.Ennél jobban rettegnek az ISIS-től Franciaországban és Spanyolországban (88%), valamint Olaszországban (85%).

Forrás: Pewglobal.org

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.