RETRO RÁDIÓ

Elítélték a harapós disznót

Elítélték a harapós disznót
SZM
Szerző
SZM
Létrehozva2017. 07. 31. 18:58

Súlyos sérüléseket okozott egy közönséges disznó egy hároméves kislánynak. Ítéletet mondtak fölötte, és a gazdája fölött is, aki szabadon engedte.

A 158 kilós “Booger” névre hallgató disznónak meg vannak
számlálva a napjai
– írja az RT.com.

A 3 éves Bella White nyugodtan játszadozott barátaival egy észak-alabamai faluban, amikor Booger nekitámadt, és óriási állkapcsával elragadta a kislányt, majd megharapta a karját.

“Borzasztó volt –mesélte feldúltan a kislány édesanyja. Amikor a gyerekek szóltak nekem, hogy mi történt, kirohantam az udvarra, és addig ütöttem, vertem és csíptem a disznót, amíg az el nem engedte Bella karját."

Sajnos a csontokig hatoltak a disznó fogai, úgyhogy a kislányt helikopterrel azonnal kórházba kellett szállítani. Az állat gazdáját 6000 dolláros óvadék mellett a bírósági tárgyalásig szabadon engedték, de a helyi sajtó szerint körülbelül egy év börtönre ítélhetik, mert felelősséggel tartozik az állatáért.

Boogert egyelőre karanténba zárták, és első lépésben megvizsgálják, hogy fertőzött vagy veszett-e, majd elaltatják és lefejezik.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.