RETRO RÁDIÓ

Londoni terror: a támadók jóval nagyobb teherautóval akartak gyilkolni

A.Z.
Szerző
A.Z.
Létrehozva2017. 06. 10. 08:45

A London hídi iszlamista merénylõk egy sokkal nagyobb teherautót akartak bérelni a gázoláshoz, de nem sikerült nekik. Az általuk végül használt gépjármûben gyújtóbombákat helyeztek el, hogy bevessék õket késeléses ámokfutásuk után - közölte péntek késõ este a brit fõváros terrorelhárítási vezetõje.

Az egyik terrorista egy 7,5 tonnás teherautót akart bérelni, de nem tudott érte megfelelően fizetni. Ez a gépjármű is jóval kisebb, mint amelyet a 86 halálos áldozatot követelő tavalyi nizzai terrortámadásban használt az ottani támadó, de vele is sokkal több áldozatot lehetett volna szedni a London hídon, mint azzal a Renault-val, amelyet végül béreltek.  

Dean Haydon terrorelhárítási parancsnok újságíróknak nyilatkozva elmondta, hogy a nyomozók az egyik terrorista lakásán találtak egy Koránt, amely az egyik mártíromságról szóló oldalon volt kinyitva. Bár az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet jelentkezett a terrortámadás megszervezőjeként, Haydon szerint nincs arra bizonyíték, hogy bárki irányította volna az elkövetőket akár Nagy-Britanniában, akár külföldön. A nyomozóknak még nem sikerült kideríteniük, hogy a három ember, akiknek merőben különböző előéletük volt, milyen körülmények között találkozott - mondta.

A három terrorista támadásának nyolc halálos áldozata és ötven sérültje volt egy héttel ezelőtt. A támadókat a rendőrség még a késeléses ámokfutásuk közben agyonlőtte, ezért nem tudták használni a teherautóba tett gyújtóbombákat.
 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.