Létrehozva: 2017.06.29.

Hatalmas szexbotrány a rendőrségnél, balhé lett a túlzott bulizásból

Az elmúlt évek legnagyobb rendõrséget érintõ botránya robbant ki Németországban. Három berlini rendõrszázadot állítottak elõ.

Több mint 220 rendőr érkezett múlt vasárnap Berlinből Hamburgba. Azt a feladatot kapták, hogy segítsék a hamburgi kollégák előkészületeit a július 7-én és 8-án tartandó G20-as csúcstalálkozóra. Erre azonban nem lesz módjuk, mivel már hétfőn este visszaküldték őket Berlinbe. 

A berlini rendőröket egy konténerfaluban szállásolták el. Az alkalmi kaszárnya egyik biztonsági őre pedig arra lett  figyelmes, hogy a kerítésnél a nyilvánosság előtt szexel egy rendőrpár. Emellett pedig a három rendőri század tagjai olyan bulit csaptak, ami reggel fél hétkor ért véget. Olyan hangosak voltak, hogy nem hagyták aludni azokat a kollégáikat, akiknek hajnali fél négykor kezdődött a szolgálata.

Ha ez nem lenne elég, készültek olyan felvételek is, amelyen egy rendőrnő köntösben pisztollyal a kezében táncol egy asztalon. Még vizsgálják, hogy pontosan hány rendőr érintett a botrányban.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rengeteg titkot őriznek a világ leghíresebb bunkerei - képek

origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

"A kezemben marad egy nagy hajcsomó" - nincs sok hátra, rákkal küzd a válogatott focista

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Szívtelen anyja miatt állhatott le az öt hónapos csecsemő szíve

KÜLFÖLD

Tucatnyi áldozata lehet a magyar sorozatgyilkosnak, akit az oroszok képeztek ki

KÜLFÖLD

Hét démon szállta meg a szabót: a papoknak könyörgött, segítsenek neki

KÜLFÖLD

Tragédia a levegőben: madár miatt vesztette életét egy pilóta