RETRO RÁDIÓ

Teljes csőd: így utazta be fél Európát a véreskezű terrorista

Teljes csőd: így utazta be fél Európát a véreskezű terrorista
WM
Szerző
WM
Létrehozva2017. 01. 05. 20:15

Két és fél héttel a berlini terrortámadás után kezd körvonalazódni, hogy Anis Amri tulajdonképpen beutazta fél Európát, mindezt úgy, hogy a hatóságoknak semmi nem tûnt fel ebbõl.

A terroristáról az első felvételt nem sokkal a merénylet után rögzítette egy térfigyelő kamera a berlini állatkert vasútállomásán. Itt Amri a mutatóujjával bemutat a kamerának, tehát tisztában volt azzal, hogy felvétel készül róla. A mutatóujj felmutatása egyébként az Iszlám Állam egyik közismert jelzése.

Az ezt követő 36 órát egyelőre sok kérdőjel övezi, legközelebb ugyanis december 21-én délelőtt 11:30-kor, tehát másfél nappal a terrortámadást követően filmezik le újra Amrit,  a hollandiai Nijmegenben tűnik fel. Itt nem tölt el sok időt, két órával később ugyanis már  Amszterdam egyik pályaudvarán tűnik fel. Ez feltehetően szintén csak átmeneti állomás, mivel még 21-én Brüsszelbe utazik tovább vonattal. A térfigyelő kamerák itt egy hálózsákkal a kezében filmezik le - írja a Bild.

Franciaországon át ment Olaszországba

Feltehetően valahol a város közterén aludhatott, mivel ezután csak egy nappal később, tehát 22-én rögzíti egy kamera, ekkor már a franciaországi Lyonban van. A helyszín még mindig nem megfelelő, innen ugyanis szinte azonnal tovább áll a dél-franciaországi Chambérybe. A városban nem készült róla felvétel, viszont később találtak nála egy vonatjegyet, ami Chambéryből szólt Milánóba, torinói átszállással. 22-én tehát Anis Amri elindul Olaszország felé, ahol több évig élt korábban. A torinói átszállást követően december 23-án éjjeli három óra után megérkezik Milánóba.

Itt járőrök akarják igazoltatni egy rutineljárás keretében. A terrorista azonban fegyvert ránt, a lövöldözésben pedig életét veszti.

Csak a szerencsének köszönhető, hogy Amri nem döntött úgy, hogy az utazása valamelyik állomásán nem végez még több emberrel. 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.