RETRO RÁDIÓ

Újabb ISIS-harcost fogtak el Berlinben, robbantani készült

Újabb ISIS-harcost fogtak el Berlinben, robbantani készült
SZM
Szerző
SZM
Létrehozva2016. 11. 11. 17:06

Háborús menekültként érkezett Németországba, ahol tavaly menedékjogot kért és kapott a sógorával együtt...

A héten már őrizetbe vették az “arc nélküli prédikátort”, akit az ISIS németországi vezetőjének tekintenek. A 32 éves iraki férfi után egy éve nyomoztak.

Tegnap pedig arról tudósított a TheLocal.de, hogy őrizetbe vettek egy “magányos harcost” is Berlinben.

Õ szíriai állampolgár, 16 éves korában, három évvel ezelőtt az ISIS képezte ki, tavaly pedig a sógorával háborús menekültként megérkezett Németországba.

A belbiztonsági szolgálatok szerint a mobilján tartotta a kapcsolatot az ISIS-szel, és az volt a feladata, hogy feltérképezze Berlin főbb “célpontjait”.

 

A megfigyelések alapján célpontnak tartotta a Brandenburgi kaput, a német parlament épületét, valamint az igen nagy forgalmú Alexander Platzot és a TV tornyot. Mindenhol többször járt és feljegyezte, hogy különböző napszakokban körülbelül hány ember tartózkodik a helyszíneken.

Nyilván ennek alapján választotta volna ki azt a célpontot és időpontot, amikor egy terrortámadással a legnagyobb pusztítást érhette volna el. Akár egyedül, akár társakkal.

És sok potenciális társa lehet. A német Alkotmányvédelmi hivatal vezetője szerint tízezer szélsőséges és mintegy ezer nyilvántartott terrorista él az országban. 900 ember ment ki a Közel-Keletre az Iszlám Állam oldalán harcolni, és közülük 300-400 harcos tért vissza.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.