tóth gabi
A fiatal pedagógust azonnal kirúgták, miután a különös románcnak híre ment.
hétfő reggel a Kentucky állambeli Georgetownban nemi erőszak vádjával őrizetbe vettek egy középiskolai helyettesítő tanárt, aki a gyanú szerint legalább három alkalommal létesített szexuális kapcsolatot az egyik nyolcadik osztályos diákjával – írja a New York Post internetes kiadása.
A gyanúsított, a 25 éves Alexandria Allen korábban a Royal Spring Középiskolában tanított. Itt ismerkedett meg az áldozatával, egy 15 éves fiúval, akit háromszor sikerült elcsábítania tavaly március és október között. Az együttlétekre két alkalommal a nő lakásán került sor, egyszer pedig egy luxusszállodában. Az utóbbiban vélhetően egy teljes éjszakát együtt töltöttek.
A rendőrséget az áldozat édesanyja riasztotta, aki októberben meztelen fotókat és videókat talált a tanárnőről a fia mobiltelefonjában. „Undorodtam a látottaktól, mert ennek a nőnek segíteni kellet volna a fiamnak, de amit tett, az egyáltalán nem segített neki” – fogalmazott a sajtónak az anya.
A georgetowni rendőrfőkapitány-helyettes, Darin Allgood hétfőn megerősítette a tanárnő letartóztatásának tényét, majd hozzátette: a nő további vádakra is számíthat a nemi erőszakon kívül. „Az elkövető és az áldozata tanár-diák viszonyban álltak. Egy helyi középiskolában találkoztak. A nő elleni vádakban nagyon biztosak vagyunk” – mondta Darin az üggyel kapcsolatos sajtótájékoztatón.
A bíróság egyébként 2500 dollárban (730 ezer forint) állapította meg a nő óvadékát, amit kifizetett, így jelenleg szabadlábon védekezhet. Az első bírósági tárgyalását február másodikára tűzték ki az illetékes hatóságok. Az ügyészség tájékoztatása szerint, ha Allen megpróbálna kapcsolatba lépni az áldozattal, azonnal letartóztatnák.