tóth gabi
Egy kambodzsai nő meg van róla győződve, hogy az állatban reinkarnálodott a halott férje.
A 74 éves Khim Hang elmondta, hogy azért ment feleségül a tehénhez, mert az állat megcsókolta őt, és ugyanolyan a jelleme, mint megboldogult férjének. Hozzátette, hogy a férje lelke akkor jött el hozzá, amikor a tehén megnyalta a haját, a nyakát, majd megcsókolta és követte az emeletre is, ami elég volt ahhoz, hogy meggyőzze, Tol Khut újjászületett.
„Hiszek abban, hogy a tehén a férjem, mert bármit is csinál... pontosan ugyanúgy teszi, mint a férjem, még amikor élt” – mondta az idős nő.
Hang fia azt mondta, hogy hisz az édesanyja állításának, és éberen ügyelt arra, hogy a tehén ne szökhessen el az otthonukból, mert ő is „érzi az állatban az apja szellemét ”.
A nő egyébként megtiltotta gyermekeinek, hogy eladják vagy bántalmazzák a tehenet a halála után, úgy kell majd gondoskodniuk róla, mint az „apjukról”. Mi több, megparancsolta a gyerekeinek, hogy nagyon vigyázzanak rá, és ha egyszer elpusztul, ugyanolyan temetést kell tartani neki, mint egy embernek – írta meg a The Sun.
A 74 éves nőről és a tehénről ide kattintva nézheted meg a képeket!