RETRO RÁDIÓ

Siralmas mérleg, Dárdai Pál komoly gondban van

Siralmas mérleg, Dárdai Pál komoly gondban van
mv
Szerző
mv
Létrehozva2017. 09. 28. 15:47

Továbbra is pocsék formát mutat idegenben a Hertha, amely csütörtökön Svédországban próbál javítani siralmas mérlegén.

Dárdai Pál lassan egy éve próbálja megfejteni, hogy miért ilyen sikertelen a csapata idegenben? Amíg hazai pályán kiváló formát mutat a Hertha, addig Berlintől távol szinte csak kudarcok érik.

Ebben az idényben például még nyeretlenek a bajnokságban, hiszen a Dortmund, a Hoffenheim és Mainz otthonában sem jártak sikerrel. Dárdai csapata legutóbb az előző szezonban, május 13-án Darmstadtban ünnepelt győzelmet idegenben, és ezzel egy rendkívül hosszú negatív szériát zárt le: 2016. december 17-től zsinórban kilenc bajnoki mérkőzésen kapott ki a Hertha vendégként.

"Idegenben nem tudjuk befejezni a kontratámadásainkat, amit már két éve gyakorlunk, így nem lehet nyerni. Vendégként sajnos sokkal gyengébbek vagyunk, mint otthon." - magyarázta Dárdai, aki most is elmondhatná ugyanezt, hiszen a gyengélkedés eredményeként a Hertha csak a nyolcadik helyen áll a bajnokságban.

Csütörtökön az Európa-ligában javítana a német alakulat, amely a svédországi Östersundban lép fel. A nemzetközi kupában sem sikeres a Hertha idegenben, tavaly például 3-1-re kikapott a dán Bröndby otthonában, és ezzel nem jutott be az EL-csoportkörbe. Legutóbb 2009 decemberében, a Ventspils ellen tudott nyerni vendégként a Hertha, vagyis ma este egy rendkívül hosszú negatív szériát zárna le.

A hétvégi, mainzi vereséget követően már a szurkolók is megelégelték a sorozatos kudarcokat, és Dárdainak szegezték a kérdést: mi a baj a csapattal? Miért görcsölnek idegenben? A magyar edző egyelőre adós a válasszal…

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.