5°C
9°C

Miklós névnapja

RETRO RÁDIÓ

Baljóslatú meccset közvetít a tévé szombaton

Baljóslatú meccset közvetít a tévé szombaton
PB
Szerző
PB
Létrehozva2017. 04. 05. 20:00

A magyar és a szlovák televízió is közvetíti a botrányos emlékû találkozót.

Története során először közvetíti a dunaszerdahelyi DAC bajnoki mérkőzését az M4 Sport, szombaton a Slovan Bratislava elleni találkozót láthatjuk.

A választás nem véletlen, a DAC-ban három magyar is játszik, Vida Kristopher, Mervó Bence és Kocsis Gergő, míg a pozsonyiakat a magyar válogatott Priskin Tamás erősíti.

Reméljük azonban, hogy az utóbbi évek hangulatát tapasztaljuk majd és nem ismétlődnek meg a 2008-as események. Akkor magyar szurkolók verekedtek össze a szlovák rendőrökkel, akik a drukkerek szerint minden ok nélkül támadtak rájuk, ezt a rendőrség cáfolta.

A közvetítés egyébként nem csak a magyar televíziózás, de a DAC történelmében is egyedülálló, eddig még egy dunaszerdahelyi bajnokit sem adtak élőben a szlovák határokon túl. Most azonban mind a magyar, mind a szlovák média közvetíti a Fortuna Liga 26. fordulójának mérkőzését.

„A DAC mindig is egy határon átnyúló klub volt, határon túli értékeket képviselve – nyilatkozta Világi Oszkár, a DAC tulajdonosa. Örülünk, hogy Magyarországon is ilyen nagy az érdeklődés irántunk. A televízió segítségével most az anyaországi szurkolók is átérezhetik és élvezhetik a dunaszerdahelyi futballmérkőzések hangulatát. Történelmi pillanat ez számunkra, ilyen eddig még nem volt, hogy a DAC a magyar tévében is megmutathatja küzdeni akarását – tette hozzá.

A DAC jelenleg hetedik a szlovák bajnokságban, míg a Slovan a második helyen áll. A fővárosiak magyar csatára, Priskin Tamás az eddig szerzett 10 góljával az ötödik helyen áll a szlovák góllövőlistán.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.