RETRO RÁDIÓ

Ezt látni kell! Rajtol a Tour de Hongrie

Ezt látni kell! Rajtol a Tour de Hongrie
MV
Szerző
MV
Létrehozva2016. 06. 24. 20:00

Ki ne hagyd ezt a versenyt! Kivételes sportteljesítmény mellett Magyarország legszebb tájaiban is gyönyörködhetsz!

32 országból érkeznek versenyzők, 16 csapat 96 kerekese indul, köztük öt magyar és egy székelyföldi együttes is rajthoz áll a kedden kezdődő Tour de Hongrie kerékpárversenyen. Június 28. és július 3. között rendezik meg a viadalt, amely idén már 91 éves múltra tekint vissza.

L. Simon László államtitkár elmondta: nemcsak a sportról és az egészséges életmódról, hanem az országimázs építéséről is szól a verseny.

"Egy ilyen nagyszerű, a média által folyamatosan követett versenynek nagyon fontos szerepe van a turizmusban és az országimázs építésben. A Tour de Hongrie az ideérkező külföldiek és a világ számára feltárja Magyarország gazdagságát, szépségeit."

Eisenkrammer Károly, a szervezőbizottság elnöke ismertette a Tour de Hongrie útvonalát, amelynek legfőbb állomásai Szombathely, Fertőd, Keszthely, Siófok, Cegléd, Karcag, Kékestető, Gyöngyös és Budapest lesznek.

A hat nap alatt 740 kilométert tesz meg a mezőny a szombathelyi rajttól a budapesti befutóig, amely a Várkert Bazárnál lesz.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.