„Az agya olyan volt, mint egy időzített bomba” – 11 évesen kapott sztrókot, minden mozdulatért megküzd Livi

Egy szeptemberi délután teljesen felfordult a Csere család élete, amikor kislányuk, Lívia hirtelen rosszul lett. Kiderült, hogy a tinilány sztrókot kapott, ami az egész család számára új kihívásokat hozott. Így küzd a most 13 éves tini lány a sztrók után!

Két évvel ezelőtt, egy szeptemberi délutánon a Péteriben élő Csere család élete örökre megváltozott. Az akkor mindössze 11 éves Lívia – akit mindenki csak Livinek hív – iskola után rosszul lett. Akkor még senki sem sejtette, hogy sztrókot kapott.

"Tiniként is küzdeni kell, nincs mese" – családi program lett a gyógytorna a sztrók után

A sztrók a tinilány jobb agyféltekéjét érintette, így a bal oldala teljesen lebénult. Kómában feküdt, majd hetekkel később, családja reménykedő tekintete mellett végre kinyitotta a szemét. Azóta minden egyes nap küzdelmet jelent számára azért, ami más gyerekeknek természetes: a járás, az önállóság, a mindennapi mozgás.

Egyik napról a másikra változott meg minden. Az iskolában kapott egy intőt, ami nagyon megviselte. Persze bármilyen stresszes helyzet kiválthatta volna a sztrókot, az orvosok szerint az agya olyan volt, mint egy időzített bomba. Nem gondoltuk volna, hogy ekkora lesz a baj.

– idézi fel az édesanya, Renáta a történteket.

Az orvosok elmondták, hogy Lívia agyában az erek rendellenesen fejlődtek, így egy ilyen tragédia szinte bármikor bekövetkezhetett volna. Renáta otthagyta a munkáját, és a kislánya mellett virrasztott, hogy visszatérhessenek a normális kerékvágásba, az életükbe, ami a sztrók előtt volt.

Tudtuk: a küzdelem, ami előttünk áll, hosszú és nehéz út lesz, mire Livi újra visszanyeri a mozgás szabadságát

– mondja Renáta.

Livinek újra kellett tanulnia az alapvető mozdulatokat: az ülést, az állást, a járást. Jelenleg csak rövid távokat tud megtenni, bal kezét pedig egyelőre nem tudja használni. Livi időközben visszatért az iskolába, Renáta pedig újra dolgozik de már semmi sem olyan, mint régen. A baleset előtt aktív, energikus kislány volt. Ma csendesebb, érettebb, de a mosolya még mindig a régi.

Minden nap tornáznia kell. Egy 13 éves kamaszlánynak ez óriási kihívás. Látom rajta, hogy néha inkább a kerekesszéket választja, mert az kényelmesebb, mint a járás. És talán ez a legnagyobb küzdelem: rávenni arra, hogy ő maga is akarja, hogy higgyen benne, hogy érdemes végigcsinálni. Pedig tudja ő is, hogy a mozgás elengedhetetlen. De számára ez különösen nehéz. Nemcsak azzal kell megküzdenie, ami az iskolában történik, hanem a plusz tornákkal, a terápiákkal is. Néha elfárad, néha nincs kedve – és ezt meg is értem. Mégis tudom, hogy nem adhatjuk fel. Nem lehet, hogy ilyen fiatalon belenyugodjunk. Muszáj megtanulnia, hogy önálló legyen. Ha most nem tanulja meg, mi lesz vele később? Az életet most Livinek nagyon akarnia kell

– mondja az édesanya.

Az önállóság visszaszerzése különösen nagy kihívás. Az olyan hétköznapi dolgok, mint az öltözködés vagy a lépcsőzés, komoly erőfeszítést igényelnek.

Volt egy nagyon nehéz időszakunk, amikor Livi komoly depresszióba esett, és szinte semmihez sem volt kedve. Megkérdezte tőlem: „Miért velem történt ez? Miért pont én?” De mára már látom rajta az erőt. Manapság újra szárnyal. Talán azért is, mert egy kicsit megszoktuk ezt a helyzetet, és Livi terápiája lassan szinte családi programmá vált. Ez az egész küzdelem így egy közös családi élménnyé nőtte ki magát: együtt tornázunk, együtt örülünk minden apró sikernek

- meséli.

A rehabilitáció hosszú és költséges folyamat. Speciális terápiákra, fejlesztő eszközökre van szükség, amelyeket a család egyre nehezebben tud finanszírozni.

A községünkben folyamatosan gyűjtéseket szerveztek, a férjem munkahelyén is sokan segítettek, ám ma már hitelből is fedeznünk kell a kezeléseket, ami rendkívül nehéz. Mégsem adjuk fel: ez vált az új életformánkká, és együtt, kitartással haladunk előre minden nap

- zárja gondolatait Livi anyukája, Renáta.

Lívia állapota folyamatosan javul, apró lépésekben, de biztosan halad előre. Minden egyes megtett méter, minden önálló mozdulat egy újabb győzelem. Története megrázó, mégis reményt adó. Egy fiatal lányé, aki két éve még az életéért küzdött, ma pedig azért harcol, hogy újra teljesebb életet élhessen. És egy családé, amely megtanulta: a legnagyobb tragédiából is születhet erő – ha van hit, kitartás és összefogás.

Érdekel még hasonló történet? Nézd meg videón!