
Otthon Start: Akciókkal versengenek a bankok az ügyfelekért, megrohanták a bankokat a fix 3%-os lakáshitelért
Eljött az idő, amire sok fiatal annyira várt: saját lakáshoz juthatnak! Az új otthonteremtési program, az Otthon Start Program szeptember 1-jén ugyanis elindult. A 3%-os hitel célja az, hogy az emberek ne fizessék ki egy lakás árát albérletre, hanem inkább egy saját otthonba fektessék a pénzüket. A program elindulása még egy fontos segítséget kaptak az érdeklődök, ami sokak számára megnyithatja az ajtót egy saját lakás felé. A 3%-os hitel nagyon népszerű, a bankok már versenyeznek az ügyfelekért.
A magyarok saját otthonhoz jutását eddig is több programmal segítette a kormány, úgy mint a CSOK, vagy a Babaváró hitel, azonban ezek elsősorban a családoknak nyújtott hatalmas anyagi segítséget. A szeptember 1-jén elindult Otthon Start Program azonban ennél jóval szélesebb körnek nyitja meg az ajtót ahhoz, hogy saját otthonhoz jussanak. A 3%-os hitel egy biztonságos, kiszámítható, mindenki számára nyitott konstrukció, amely a fiatal pároktól a szinglikig bárkinek esélyt adhat arra, hogy önálló, saját tulajdonú otthonba költözzön. Persze, minden programnak, ennek is megvannak a feltételei.

Az Otthon Start Program otthont ad, nem bérlakást
Az új program rengeteget segíthet azoknak a fiataloknak, akik elhagyva a biztonságos, családi fészket elkezdenék saját életüket. Azonban ahelyett, hogy hosszú éveken keresztül fizetnének más valakinek egy albérletért, akár egy garzon lakás árát is elkötve, a saját jövőjébe fektethet.
Fontos tudni, hogy a 3%-os hitel összege maximum 50 millió forint lehet, a megvásárolni kívánt ingatlan bruttó ára lakás esetén 100 millió, ház esetén 150 millió forint lehet úgy, hogy egy négyzetméter ára nem lehet több bruttó 1,5 millió forintnál. A hitel futamideje legfeljebb 25 év lehet, a kamat 3%, az önerő pedig 10%. Az előtörlesztés díja 1% lehet, és ami még kedvezőbbe teszi a programot, hogy más állami támogatásokkal is lehet kombinálni.
Amit még érdemes tudni:
- a megvásárolni kívánt ingatlan vételára legfeljebb 20 százalékkal térhet majd el a hitelintézet által megállapított forgalmi értéktől
- nem csak kész ház vásárolható a kölcsönből, hanem építkezés esetén a bank által már elfogadott költségvetésből még fennmaradó költségekre is elkölthető lesz a pénz
- rokontól tilos lesz vásárolni és nem építheti rokon az ingatlant
- a kölcsön csak egy alkalommal vehető majd igénybe, ha a benyújtását megelőző 10 éven belül nem rendelkezett az igénylő saját tulajdonú belterületi lakóingatlannal, pontosabban annak több mint 50%-ával
- nem minősül saját tulajdonú ingatlannak az, aminek a vételára kevesebb, mint 15 millió forint vagy ami haszonélvezettel terhelten került a tulajdonunkba.
A 3%-os hitel annyira kedvező, hogy a szakértők egyértelműen azt mondják: most kell lakást venni!

A fix 3%-os hitelt azok a magyar állampolgárok igényelhetik, akik betöltötték a 18 éves életkort, büntetlen előéletűek, köztartozás mentesek és legalább 2 éves társadalombiztosítási (TB) jogviszonyuk van. Ezek mellett pedig meg kell majd felelni a választott bank hitelfelvételi szabályainak is.
Fontos könnyítést kaptak azok, akik érdeklődnek a 3%-os hitel iránt
A Magyar Nemzeti bank (MNB) az adósságfék előírásai éves felülvizsgálatának részeként a piaci szereplők visszajelzéseire, valamint az Otthon Start programmal összefüggésben is erősödő jelzálog-hitelezésre tekintettel úgy döntött, hogy módosítja az adósságfék szabályainak módosítását. Ezek alapján az MNB az első lakás vásárlókra vonatkozó 90 százalékos hitelfedezeti mutató limittel kapcsolatban az előírt 41 éves korhatárt a Magyar Közlönyben való megjelenés másnapjától kezdve hatályon kívül helyezte – írja a Világgazdaság. Ez annyit jelent, hogy a 40 év felettieknek is elégendő lehet a 10%-os önerő a lakásvásárlásnál.
Mindez támogatja a hitelezés gördülékenységét, és bővül azoknak a köre, akik pályázhatnak a 3%-os hitelre. Az is a gördülékenységet segíti, hogy a magasabb hitelfedezetimutató-limit igénybevételére jogosult ügyfeleket decembertől jóval kisebb adminisztrációval azonosítják majd a hitelnyújtók.
Emellett az MNB a legutóbb 2023- júliusában módosított, legfeljebb 60 százalékos jövedelemarányos eladósodottságot lehetővé tevő 600 ezer forintos jövedelmi küszöböt 800 ezer forintra és az adósságfék-előírások alkalmazása alól mentesítő, kis összegű hitelekre vonatkozó limitet 450 ezer forintról 550 ezer forintra emeli. Ezen felül a bankok által javasolt egyéb technikai módosításokat is átvezeti 2026. január 1-jétől.
A bankok már versengenek egymással
Az első otthonukat keresők között nagyon népszerű a 3%-os hitel, ami szeptember 1-jén indult el. Ahogyan várni lehetett, a bankok már el is kezdtek versengeni az ügyfelekért. Először a Gránit és a CIB Bank, majd az MBH jelentett be akciós feltételeket – írja a VG.hu.
A Gránit banknál például 2,85 százalékos kamattal, 200 ezer forintos jóváírással díjelengedésekkel, valamint lakásbiztosítási kedvezménnyel igényelhető a lakáshitel.
A fiatalok örülnek a programnak
A magyar fiatalok nagy céltudatosak, éppen ezért tisztában vannak vele, hogy mekkora segítség ez a kormánytól ahhoz, hogy saját lakáshoz jussanak, és ne albérletre fizessenek ki több tízmillió forintot, mire meg tudnák venni a saját otthonukat. A napokban a Ripost több fiatalt, első lakására hajtó embert is megkérdezett az utcán a 3%-os hitelről.
A 25 éves Peti úgy fogalmazott, hogy „Ha valaki lakást akar magának, és venni akar, azaz nem bérelni akar persze, hogy jó.”
Aki most fiatal és fel tudja venni, annak nagyon jó, sokan beszélgetnek erről a saját korosztályomból, 25 alatt. Aki olyan helyzetben van, gondolkodik rajta, meg voltak a számolások, és ezzel jól ki lehet jönni.
- mondta a 24 éves Máté a Ripostnak.
A 20 éves Bogi úgy fogalmazott, hogy az Otthon Start Program valódi segítség a fiataloknak az életük elkezdésében. Nem feltétlenül a szülőkre kell hagyatkozniuk, hogy tőlük kapjanak segítséget. Hozzátette, hogy a 3%-os hitel a CSOK plusszal vagy Babaváró hitellel kombinálva egy igazi betonbiztos alapot képez az életkezdéshez.
Már elérhető az applikáció is!
Az új otthonteremtési támogatás szeptember 1-jén indult el, és vele együtt megjelent a Fix3% Startolj rá applikáció is – írja a Magyar Nemzet. Az applikáció segít megtervezni, hogyan juthatsz hozzá az első saját otthonodhoz.
Az applikáció Androidon már elérhető, az iPhone használóknak még kicsit várniuk kell. Az Apple jóváhagyása után már ők is letölthetik majd az alkalmazást.
Az alkalmazásban megtalálható lesz minden információi az Otthon Start Programról, ellenőrizhető lesz, ki jogosult a hitelre, valamint kiszámolható, mekkora törlesztőrészletre számíthat a vevő.






