
Szeptembertől könnyebb lesz saját lakáshoz jutni: ezt érdemes tudni az Otthon Start Programról!
Létrehozott egy olyan hitelterméket a kormány, ami jelentősen megkönnyíti az első lakást vásárlók helyzetét. Mutatjuk az Otthon Start Program eddig ismert részleteit és azt is, mennyi lehet a 3%-os hitel törlesztője!
Gulyás Gergely miniszter szerint Magyarországon ugyan magas a saját tulajdonú ingatlanok aránya, de a fiatalok közül kevesebben rendelkeznek ilyen vagyonnal. Ezen segíthet az Otthon Start Program, melynek köszönhetően szeptembertől a piaci kamatozásúnál jóval kedvezőbb hitelt igényelhetnek azok, akik életük első lakását vásárolják meg. Mutatjuk a feltételeket!

Mi az Otthon Start Program?
A kormány döntésének értelmében 2025 szeptemberétől elérhető lesz egy új otthonteremtési hitel. Az igénylés feltételei el fognak térni mind a jelenleg is igénybe vehető otthonteremtési támogatásoktól, mind pedig a piaci alapú hitelektől. Olyannyira, hogy ez lesz az elérhető egyik legkedvezőbb lakáshitel a piacon, minden tekintetben.
Kik igényelhetik majd a hitelt?
Azok az első lakást vásárlók, akik rendelkeznek megfelelő jövedelemmel és legalább 2 éves magyarországi TB jogviszonnyal - vagyis itthon tanulnak, dolgoznak, nevelnek akár gyermeket. Emellett a hitel felvételéhez szükség lesz némi önerőre is. Azt is fontos tudni, hogy az igényelheti majd a hitelt, akinek nincs és nem is volt korábban 50%-nál nagyobb részesedése egy lakóingatlanban - olvasható a kormany.hu-n. Nincs viszont megkötés életkort illetően, a vásárlás helyére vonatkozóan - csak annyi, hogy a vásárolni kívánt ingatlan Magyarország területén legyen -, és házasságkötéshez, gyermekvállaláshoz sincs kötve.
Mennyi önerővel lesz igényelhető a kedvezményes lakáshitel?
10%-os önerő meglétét írja elő a kormány. Ez azt jelenti, hogy aki például 40 millió forint hitelt szeretne felvenni, 4 millió forint önerőre lesz szüksége és így összesen 44 millió forintért vehet majd lakást vagy házat.
Mennyi lesz a hitel maximális összege?
50 millió forint, amihez 5 millió forint önerőre lesz szükség és 55 millió forintért vásárolható majd ingatlan. Ekkora összeg felvételéhez azonban már szükség lesz egy kellően magas nettó fizetésre is, ami a szakértők szerint 400.000 forint feletti összeget jelent.
Milyen ingatlan vásárolható majd a pénzből?
A legtöbb otthonteremtő támogatáshoz és hitelhez képest az Otthon Start esetében alig lesznek megkötések:
- a ház vagy lakás bárhol lehet, nincs földrajzi megkötöttség, sem pedig energetikai,
- a megvásárolni kívánt ingatlan értékének felső határa 100 millió forint,
- a négyzetméterár felső határa 1,5 millió forint.
Vagyis a kormány - érthetően - nem luxusingatlanok megvásárlását kívánja támogatni, hanem az első lakáshoz való hozzájutást.
Mit lehet tudni a kamatokról és a futamidőről?
A hitel kamata mindössze 3%-lesz, ami kevesebb, mint a fele a jelenleg elérhető legkedvezőbb piaci hitelekének (6,5%). A hitel maximális futamideje pedig 25 év lehet, tehát aki még idén igénybe veszi, annak legkésőbb 2050-ig vissza kell majd fizetnie a kölcsönt.
Szükséges-e gyermeket vállalni?
Nem. A CSOK Pluszhoz vagy a Babaváró hitelhez képest ennél a terméknél nem számít, hogy van-e már meglévő gyermekünk, vagy tervezünk-e vállalni a közeljövőben. Sőt életkori megkötés sincs, emellett pedig más hitelekkel is kombinálható lesz, például CSOK-kal együtt is fel lehet majd venni.
Mennyivel lesz olcsóbb ez a hitel, mint a most felvehető piaci hitelek?
A 3%-os kamatozású hitel jelentős pénzügyi előnyt biztosít a jelenlegi 6,5%-os piaci kamatokhoz képest.
Például egy 20 millió forintos hitel esetén a havi törlesztőrészlet 149,115 forintról 110,920 forintra csökken, ami 38,195 forintos havi megtakarítást jelent. A teljes futamidő alatt így 9,2 millió forinttal kevesebbet kell visszafizetni. A maximális 50 millió forintos hitel esetén a megtakarítás még ennél is jelentősebb: a havi törlesztő 337,604 forintról 237,106 forintra csökken, ami 100,498 forintos havi megtakarítást jelent majd. A 25 éves futamidő alatt ez 30,1 millió forintos összmegtakarítást eredményez a Bankmonitor szerint.
Mennyi lesz majd a hitel havi törlesztője?
Ez függ majd a futamidőtől és a felvett hitel mértékétől, de például egy 50 millió forintos, 25 éves futamidejű Otthon Start hitelnek 237.000 forint lehet a havi törlesztőrészlete, a visszafizetett teljes összeg pedig 71,1 millió forint körül alakul majd. Ezzel szemben a Bank360 hitelkalkulátora szerint a jelenleg elérhető legkedvezőbb piaci ajánlat esetében (ugyanezekkel a feltételekkel) 330.000 Ft lenne a havi törlesztőrészlet és a futamidő végéig közel a felvett hitel dupláját, 100 millió forintot kellene visszafizetni.







