
Otthon Start Program: Hétfőn indul a roham a bankokban a fix 3%-os hitelért
A bankok már készen állnak, folyamatosan kötik az előszerződéseket. Az Otthon Start Program alapjaiban alakítja át a lakáspiacot.
Otthon Start Program: a bankok már a rajtvonalnál, megindult a verseny az ügyfelekért! - írta közösségi oldalán Panyi Miklós, a Miniszterelnökség államtitkára. Hozzátette: Egy bank már most kedvezményeket jelentett be: 100 ezer forintos utalványt plusz kedvezményes számlavezetést ad a fix 3%-os hitelt felvevőknek. Megjelent a közjegyzői díjrendelet is. Az otthon startos hitelek közjegyzői díjára szuperkedvezmény jár: a piaci díjtétel mindössze 15%-a lesz. Vagyis 20 millió Ft-os hitelnél ez 21 ezer Ft, 50 millió forintos hitel esetén ez 28 500 forint, ami 50-70 ezer Ft-os megtakarítást jelent! De abban bízunk, hogy a bankok ezt átvállalják majd az elsőlakást vásárlóktól - fogalmazott az államtitkár.

Otthon Start Program: ennél jobb ajánlat lakásvásárlásra még soha nem volt
Mint korábban írtuk, a program keretében 25 évre 3 százalékos kamattámogatással legfeljebb 50 millió forintos hitel válik elérhetővé, 10 százalékos önrész mellett. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a jelenlegi piaci kamatokhoz képest 10 millió forintonként havonta 30 ezer forinttal kell alacsonyabb törlesztőrészletet fizetni.
Az 50 millió forintos hitel törlesztőrészlete 25 év futamidő mellett körülbelül 237 ezer forint lenne havonta. A piacon elérhető ajánlatok jelenleg 385 ezer forint körül mozognak. Vagyis havi szinten csaknem 150 ezer forint takarítható meg, ami 25 év alatt több mint 44 millió forintra nőhet.
A hitelfeltételek sokak számára elérhetővé teszik az első lakás megvásárlását. Különösen kedvező, hogy az Otthon Start igényléséhez elegendő a 10 százalék önerő. Budapesten már tömegével kötik az előszerződéseket. Kurecskó József, az OTP budapesti régióvezetője szerint jelenleg Budapesten a 60 millió forint alatti, kis lakások iránt nőtt meg a kereslet, mivel ez az az összeghatár, amihez a többségnek rendelkezésére áll a 10%-os önerő és a kedvezményes hitel összegébe is belefér. Gyakorlatilag azok is szeretnének ingatlant vásárolni, akik korábban nem gondolkoztak ezen.
A KSH adatai szerint a fővárosban átlagosan 260-300 ezer forintot is elkérnek egy albérletért, míg az Otthon Start program keretében egy 50 millió forintos lakáshitel havi törlesztőrészlete mindössze 237 ezer forint lenne. Az igénylők így nagyjából egyhavi albérleti díj összegéért saját ingatlanhoz juthatnak hozzá.
Sebestyén Géza, a Mathias Corvinus Collegium gazdaságpolitikai szakértője úgy számol, hogy egy fiatal, aki az Otthon Start program segítségével vesz lakást, 50 év alatt nagyjából 77 millió forintot költ a lakhatására, míg albérletben ugyanennyi ideig 291 millió forintot fizetne ki.
A tények cáfolják az ellenzéki riogatásokat
Az ingatlan.com legfrissebb elemzése alapján mozgásba lendült az ingatlanpiac. Bár az ellenzék és propagandájuk 20-40%-os áremelkedéssel riogat, a tények újra megcáfolják őket. Országosan csökkentek az otthon startos lakások árai! A nem otthon startos lakások árai emelkedtek. Budapesten és a megyei jogú városokban a kép vegyes, mert vannak olyan települések és kerületek, ahol nőttek az árak és vannak olyanok, ahol csökkentek. Panyi Miklós szerint a budapesti és nagyvárosi igények kielégítésére indulnak a budapesti és nagyvárosi lakásfejlesztések. "Már két 4000 lakásos fejlesztés van nemzetgazdasági kiemelési eljárás alatt, szeptember elején további nagy bejelentések várhatóak!" - írta Facebook-bejegyzésében Panyi Miklós.
Ezek a START PLUSZ igénylésnek legfontosabb feltételei:
- 2 éves TB-jogviszony;
- 10 százalék önerő;
- házasság vagy gyermekvállalás nem szükséges hozzá;
- nincsen korhatár;
- kombinálható más hitelprogrammal vagy otthonteremtési támogatással, így a CSOK Plusszal, a Falusi CSOK-kal vagy a babaváróhitellel;
- lakások esetében 100 millió, házak esetében 150 millió forint lehet a maximális vételár;
- az új otthon négyzetméter ára nem haladhatja meg a 1,5 millió forintot.






