
Sokkal drágább albérletben élni, mint saját lakást venni
Még néhány nap és indul az Otthon Start program.
Sebestyén Géza, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Gazdaságpolitikai Műhelyének vezetője Facebook-bejegyzésében hívta fel a figyelmet arra, hogy hosszú távon óriási eltérés mutatkozik a saját lakás vásárlása és a bérlakásban élés költségei között.
A közgazdász számításai szerint, ha egy fiatal az Otthon Start programot választja, akkor 50 éves időtávon összesen mintegy 77 millió forintot költ a lakhatására. Ezzel szemben, aki albérletben él ugyanennyi ideig, az közel 291 millió forintot fizet ki – vagyis majdnem négyszer annyit.
Sebestyén szerint ez a különbség rávilágít arra, hogy a saját ingatlan megszerzése nemcsak biztonságot, hanem jelentős pénzügyi előnyt is biztosíthat a fiatalok számára.
„Az Otthon Start programmal a hitel nem ellenség, hanem lehetőség” – fogalmazott, ugyanis az otthonteremtési program célja, hogy megkönnyítse a fiatalok első lakáshoz jutását, államilag támogatott konstrukcióval, kedvező feltételek mellett.
Szeptember 1-jén indul az Otthon Start Program
Orbán Viktor miniszterelnök a Digitális Polgári Körnek küldött legutóbbi hírlevelében bejelentette, hogy szeptember 1-jén elindul az Otthon Start Program, amelynek célja, hogy a fiatalok kedvezményes feltételekkel juthassanak saját otthonhoz. A cél, hogy : „Minden fiatalnak lehessen saját otthona. Visszaszámlálás indul!” – fogalmazott a kormányfő.
A konstrukció lényege egy 25 évre fixált, 3 százalékos hitel, amelynek nincs árfolyam- és kamatkockázata.
Panyi Miklós, a Miniszterelnökség államtitkára a Magyar Nemzetnek elmondta: a program erénye a biztonság és kiszámíthatóság, ráadásul más családtámogatásokkal – például a csok plusszal vagy a babaváróval – is kombinálható.
Az államtitkár szerint már most érezhető a hatás: a szezon közepén csökkenni kezdtek az albérletárak, mert sok fiatal inkább saját lakás vásárlásában gondolkodik. Panyi hozzátette: a kormány öt év alatt ötvenezer új ingatlannal számol, a program pedig hosszú távon több ezer család lakhatását biztosíthatja.
Megmozdult az egész ország, kimagasló érdeklődés mutatkozik az Otthon Start Program iránt, aminek első kézzelfogható jele az albérletárak csökkenése a szezon közepén – mondta Panyi Miklós, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára a Magyar Nemzetnek adott interjúban. Az államtitkár hangsúlyozta, a program erénye a kiszámíthatóság és a biztonság, mert a fix 3 százalékos hitelnek nincs árfolyam- és kamatkockázata. Az interjúban a kormánypárti politikus kitért az ellenzéki támadások hiteltelenségére is, rámutatva Magyar Péter és az őt támogató baloldali média alaptalannak bizonyuló riogatásaira.
Panyi Miklós az interjúban egyebek mellett arról is beszélt, hogy valóban megmozdult az ország, számolnak a fiatalok és a családok, kimagasló az érdeklődés az Otthon Start Program iránt. „Megmozdult az ingatlanszakma is: a hirdetők, a fejlesztők, valamint a bankok, az építőipar és azok, akik eladnák az ingatlanjukat. Nagyot nőttek a keresések az ingatlanportálokon, ugyanakkor azt is látni ebből, hogy ez nem csak néhány városra igaz, hanem minden vidéki településre” – jelentette ki az államtitkár, hozzáfűzve, hogy ez azért is fontos, mert a kormány az ország minden szegletében segíteni akar az első otthon megvásárlásában.
Panyi Miklós megjegyezte, szintén példátlan, hogy az albérletszezon közepén a számok azt mutatják: sok helyen csökkenésnek indultak a bérleti díjak, sokan albérlet helyett saját otthonban gondolkodnak már, ez pedig segítséget jelent az albérletpiacon levőknek is, hiszen a csökkenő albérletárak a bérlőknek kedveznek.
„Tehát a program nem csak az első lakásvásárlóknak, hanem az albérlőknek is segítség”
– tette hozzá.
Az államtitkár a program fő vonzerői közül a legfontosabbnak a kiszámíthatóságot és a biztonságot nevezte, tekintettel arra, hogy ez egy 25 éves futamidejű, fix 3 százalékos hitel, amelynek nincs árfolyam- és kamatkockázata, hiszen a hitelfelvevő végig azt az összeget fogja fizetni, ami a kölcsönszerződésen szerepel.
Elmondta azt is, hogy a törlesztőrészlet jóval alacsonyabb a piaci hitelekhez képest, így havonta sok tízezer, de akár több mint százezer forint is megspórolható. A kisebb törlesztőrészletek emellett nagyobb hitelösszeg igénylését teszik lehetővé, így sokan nagyobb ingatlanban gondolkodhatnak. Panyi Miklós a program erősségeként említette a tízszázalékos önerőt, amellyel alacsonyabb belépő összeg is elegendő az első otthon megvásárlásához.
„További fontos eleme, hogy kombinálható más családtámogatásokkal, például a falusi csokkal, a csok plusszal vagy a babaváró kölcsönnel”
– fűzte hozzá.
Az államtitkár úgy látja, a fix 3 százalékos hitel „betalált” vidéken, a kis- és közepes városokban, valamint a megyei jogú székhelyeken, mivel a legnagyobb ingatlankereső statisztikái szerint ezeken a településeken a legkiugróbb az érdeklődés. Panyi Miklós ezt óriási értéknek nevezte, hiszen az ellenzéki média hajlamos csak Budapestről beszélni és nem foglalkoznak azzal, hogy ez a program vidéken mekkora segítséget jelenthet.
Kiemelte, hogy az Otthon start igényléséhez szükséges száznyolcvan napos magyarországi tb-jogviszony kötelezettsége alól könnyítést adnak azoknak, akik az osztrák határ közelében élnek és Ausztriában dolgoznak, így a külföldi munkaviszony ellenére is részt vehetnek a programban, viszont számukra bentlakási kötelezettséget írnak elő.
„Nyilvánvaló érdekünk, hogy olyan ajánlatot tegyen a magyar állam ezeknek a családoknak, ami versenyképes az osztrák támogatási programokkal és hitelkörnyezettel ”
– hangsúlyozta.
Hozzátette: A fix 3 százalékos hitel különösen a családtámogatási elemek kombinálásával versenyképes ajánlat – tette hozzá. Elmondta: azzal számolnak, hogy a program segítségével évente több ezer, külföldön élő honfitársunkat hozzák majd haza és sok ezer fiatalt tartanak itthon, az ingázók számára pedig szintén lezárják a lakhatási dilemmákat.
Az államtitkár szerinr ezekkel a megoldásokkal a programnak óriási nemzetpolitikai értéke és demográfiai hozadéka van.
A Magyar Nemzet online felületén elérhető interjúban az is szóba került, hogy vannak, akik attól tartanak, hogy hosszú távon nem lesz tartható a kedvező és kiszámíthatóságot biztosító fix 3 százalékos kamat. Az államtitkár erre úgy reflektált, hogy korábban adevizaválság valóban megrengette a magyar társadalmat, ennek a hagyatékát hosszú éveken keresztül hurcolta magával a polgári kormány, sok százezer devizahiteles helyzetét kellett rendezniük.
Panyi Miklós szerint fontos üzenet, hogy a kamatot huszonöt évre fixálták, a hitel forintban van, vagyis kiszedték belőle a kockázati tényezőket. Az elmúlt tíz-tizenöt évben erős szabályozói beavatkozás történt a jelzáloghitelek piacán az MNB részéről a fogyasztók védelmét szem előtt tartva, így világos és jól szabályozott rezsim épült fel, amelyeket a bankoknak be kell tartani, például a jövedelemvizsgálat, az elő- és végtörlesztés, a tájékoztatás ügyében – mondta, egyben azt is lényegesnek nevezve, hogy
a kormány a hitellel hosszú távon tervez, öt év alatt ötvenezer új ingatlannal számolnak.
„Láttuk, hogy 2002 után a baloldali kormány szétverte az akkor futó otthonteremtési programot, ezért semmilyen garancia nincs arra, hogy jövőre egy váratlan kormányváltást követően ne szántanák be az Otthon startot. A program biztosan marad 2026 után, ha a választók ismét nekünk szavaznak bizalmat. Mi ezzel tervezünk és ennek mentén dolgozunk” – hangsúlyozta az államtitkár.
Az Otthon Start Programot ért ellenzéki bírálatokról szólva Panyi Miklós elmondta: ez egy komoly program, amitől a csokhoz hasonló érdemi hatásokat várnak, hozzátéve, hogy az árkorlátokat azért építették be, hogy megakadályozzák a luxusingatlanok vásárlását.
„A program célzott, az ingatlantulajdon-nélkülieket, a fiatalokat célozza ”
– emelte ki.
Magyar Péternek azon kijelentésével kapcsolatban, hogy az Otthon Start Program egy éven belül tizenöt-húsz százalékos árrobbanást fog okozni, az államtitkár emlékeztetett:
„a Tisza Párt elnöke azt is mondta, hogy két héten belül húsz százalékkal drágultak az ingatlanok és hogy ősszel húsz-negyven százalékkal megy feljebb az áruk. Ebből semmi nem igaz! ”
A vidéken megjelenő fiatal lakásvásárlók nem verik fel az árakat, mivel bőséges a kínálat, akik pedig már régóta árulják az eddig eladhatatlan ingatlanjukat, azok nem fogják a program hatására még feljebb árazni, mert örülnek, ha jön egy vevő. Budapesten hatnak az árkorlátok: egyfelől az eladók nem fogják az átlag 1,3-1,4 milliós négyzetméterárakat felemelni, mert akkor ezek a lakások kiesnének a programból, másfelől pedig ezzel lehúzzák az árakat az új lakások piacán is. Már ősszel elindul tízezernél több új lakás építése, ami növeli a kínálati piacot, szintén jótékony hatást kifejtve az árakra – hangsúlyozta Panyi Miklós.
Az interjú végén az államtitkár kitért arra is, hogy miközben az ellenzék azt ajánlja, hogy majd két-három év múlva építenek néhány ezer bérlakást, ezzel szemben az Otthon start első tulajdont ad több tízezer fiatalnak, akár néhány hónapon belül. A kettő között pedig Panyi Miklós szerint „ég és föld a különbség”.
„Ha Magyar Péter a Karácsony Gergely által megígért bérlakásépítési modellt akarja átültetni, akkor azt javaslom a fiataloknak, hogy nézzék meg, milyen fényes eredményeket ért el a baloldali főpolgármester úr Budapesten, és miután ezeket az eredményeket nem találják, startoljanak rá a fix 3 százalékos hitelre. A lehetőség mindenkinek adott. Éljenek vele! ”
– hangsúlyozta a Magyar Nemzetnek adott interjúban Panyi Miklós államtitkár.






