
"Éppen ilyennek álmodtam meg!” – Ráismert regénye templomára Ócsán az "A katedrális" szerzője
Van egy templom a magyar Alföld peremén, amelynek ősi kövei között különös időkapu nyílt meg 2009 nyarán. Az ócsai templom csendjét akkor nem harangok, hanem filmkamerák zaja verte fel, ugyanis itt kelt életre Ken Follett világhírű regényének, a Katedrálisnak a televíziós változata.
Ócsa egy kis falu Pest megyében, ez az a hely, ahol a több mint 800 éves román kori falak körül a stáb a Kingsbridge nevű fiktív várost felépítette - magyar földön. A forgatás óriási titoktartás mellett zajlott, a helyiek pedig döbbenten figyelték, ahogy a falusi utcákon középkori piac kel életre, páncélos lovagok és koldusruhás statiszták hömpölyögnek.

Amikor a világsikerű író, Ken Follett Magyarországra érkezett és belépett az ócsai templomba, állítólag csak ennyit mondott:
Éppen ilyennek álmodtam meg a könyvemben a katedrálist.
Megtudtuk, hogy a helyszín annyira lenyűgözte, hogy még egy rövid cameo-szerepben is feltűnt a sorozatban: egy vándor mesemondót alakított, aki történeteket szőtt Aliena és Jack (Hayley Atwell és Eddie Redmayne) árnyékában.
Csak önmagamat kellett adnom és történetet mesélni
– írta később Follett. A jelenet alig egy perces volt, de két és fél órán át forgatták. Ebben a jelenetben magyar statiszták is szerepeltek, például Molnár Piroska, aki Jack nagymamáját játszotta.
Nemcsak Ócsa, hanem több más hazai helyszín – például Fót – is a sorozat kulisszáivá vált.
A Katedrális-sorozat végül világsiker lett, és bár a történet egy kitalált angol városban játszódik, a sorok közül örökre magyar kövek fognak visszhangozni.

Ócsa temploma 800 éves
A templom története a filmforgatás nélkül is érdekes. A török hódoltság idején ez a templom egyszerre szolgált a török dzsámijaként és magyar református templomként. A templom kelet felé néző falába a törökök egy belső fülkét építettek, ebben helyezték el a Koránt. A fülke ma is látható. A török hadak érkezése űzte el a premontrei rend tagjait, akik a templomot építették. Az épületet olyan tökéletesen tervezték meg, ami egyedülálló a világon. A másik érdekessége az épületnek az, hogy Magyarországon a Duna-Tisza közén ez az egyetlen kőből épített templom. Ezt úgy tudták megvalósítani, hogy az őskorban itt folyt a Duna és a budai kőbányából tutajon szállították a köveket. A templom belseje is érdekes, váltakozik a román és a gót stílus, a karzaton viszont barokk elemek is felfedezhetőek.






