RETRO RÁDIÓ

Futárszolgálattal terjesztette a drogot, kokainnal üzletelt és a melltartójában rejtegette a tiltott szereket – ezek voltak a hét legmegdöbbentőbb drogfogásai

M. N.
Szerző
M. N.
Létrehozva2025. 06. 02. 17:45

Még mindig nem tanulnak a drogterjesztők. Azt gondolják, hogy ők ügyesebbek a többieknél, de mindenki sorra kerül. Ezt mutatja az is, hogy ezen a héten olyan terjesztőket is elfogott a rendőrség, akik szinte már fürödtek a kokainban.

A kormány zéró toleranciát hirdetett a drogkereskedőkkel és a terjesztőkkel szemben. Létre hozták a DELTA Programot, amiben a nyomozók minden nap azon dolgoznak, hogy még kevesebb emberhez jusson el kábítószer. Úgy látszik sikeresek, ugyanis ezen a héten is több kereskedőt sikerült elfogniuk. 

drog
Futárszolgálattal terjesztette a drogot Fotó: police.hu

Futárszolgálattal terjesztette a drogot

Az országban és még a határon túl is terjesztette a drogot az a nagykörűi díler, akire lecsapott a rendőrség. Futárszolgálattal és postán terjesztette a drogot. A férfit a lakásán fogták el. A gyanú szerint a díler a dark weben keresztül rendelte a különböző drogokat és tablettákat, majd azokat Szolnokon egy bérelt garázsban tárolta, később onnan küldte szét a vevőinek.

A police.hu szerint a rendőrök átkutatták a 38 éves férfi nagykörűi otthonát és szolnoki garázsát. Több digitális nyilvántartás és kézzel vezetett dokumentum támasztotta alá, hogy hova, kinek és milyen súlyú csomagot adott fel. A nyomozók több mint 3 kiló kábítószergyanús port és növényi őrleményt, több liter ismeretlen folyadékot, 76 db ismeretlen hatóanyag-tartalmú tablettát és 529 tiltott, teljesítménynövelő tablettát foglaltak le.

Kiderült, hogy a férfi is fogyasztó volt, amikor mintát vettek tőle, az pozitív értéket mutatott. Kábítószer-kereskedelem bűntett és kábítószer birtoklása vétség miatt indult ellene eljárás.

drog
A nyomozók minden nap fognak el terjesztőket Fotó: police.hu 

Kokain mámorban úsztak

Két szegedi kábítószer-kereskedőt is elfogtak a nyomozók, őket május 21-én. Az egyikük 2023. november és 2024. október között illegális szerekkel üzletelt. A férfi autójában egy csomagot találtak, amiben gyanús fehér por volt. A lakásán pedig drog porciózásához, fogyasztásához és értékesítéséhez szükséges eszközöket – tasakokat, szennyezett mérleget, valamint egy ételhordóban fehér, rögös anyagot – találtak a rendőrök. A terjesztő vásárlókörébe tartozott egy 45 éves férfi is, aki fél év alatt 290 grammnyi kokaint vett tőle, majd adott tovább, összesen 8 és fél millió forint értékben.

Fiataloknak árulta a drogot

A mohácsi rendőrök egy nőt vettek őrizetbe, aki fiatalkorúaknak árulta a drogot. Május 20-án délután átvizsgálták az autóját és a nő ruházatát is, melynek eredményeképpen a melltartójából előkerült a simítózáras nejlontasakba csomagolt kristályos anyag. Ellene új pszichoaktív anyaggal való visszaélés bűntette miatt indult büntetőeljárás.

 

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.