Létrehozva: 2025.04.24.

Most indul az eper szezonja, mutatjuk, hol a legolcsóbb

Bár egyelőre még jobbára görögországi vagy fóliás eper kapható, hamarosan megjelennek a szabadföldi termesztésűek is. Az eper az egyik legsokoldalúbb gyümölcsünk, rengeteg finomság készíthető belőle.

A fóliasátraknak köszönhetően már április végén is lehet találkozni szépen megérett eperrel a különböző piacokon, illetve utcai árusoknál, ám azzal nem árt tisztában lenni, hogy ezek általában nem azok a gyümölcsök, amelyek magyar termőföldből származnak. Márpedig a magyar epernek nincs párja! Zamatos, édes ízével ellentétben áll az eperszezon elején kapható és elsősorban spanyol, olasz vagy görög származású, sokkal vizesebb és kevésbé ízes eperrel. Szóval érdemes hazait választani, az árakat is mutatjuk!

eper
A magyar eper nem véletlenül sokak gyengéje: zamatosan édes íze kiemeli a versenytársak közül, de a szezon elején még nem elsősorban hazai epret kínálnak a kereskedők! - Fotó: Pixabay /  Pexels

Így alakulhat idén az eper ára

Ott, ahol már kapható, jelenleg 1500 és 2000 forint közötti áron kínálják a gyümölcs kilóját, de Nógrádban van, ahol eléri a 4000 forintot is 1 kg eper ára! A szakemberek szerint – csakúgy, mint tavaly – az eperszezon elejére, amikor már a jó minőségű magyar eper is megjelenik a piacon, ez akár még drágább is lehet. Tavaly a szezon elején 5000–6000 forint/kg volt az ár, ami a szezon közepére 1000–1500 forintra mérséklődött. A délmagyar.hu által megkérdezett termelő idén is hasonló ármozgásra számít. Ocskó Péter a portálnak nyilatkozva így fogalmazott:
 

Ha a tavalyi évet nézzük, vagy a tavalyelőttit, akkor a szabadföldi magyar eper ára elindul majd nagyjából kilónkénti 5 ezer forintos áron, ami nagyjából egy hétig lesz tartható. Ahogy egyre több termék jelenik majd meg a piacon, úgy fog ez mérséklődni, amint összeér a piac.

 

A KEMMA beszámolója szerint Tatabányán az utcákon 1500 forintért árulják az eper kilóját. Ez az ár még baráti, de például Kecskeméten az eper ára már most is 3990 forint. Az áruházakban egyelőre fél kiló eperért kérnek 1500 forintot. A SONLINE is találkozott eperrel a legutóbbi, szokásos piaci körképük alkalmával, ám ők is 4 ezer forintért látták az érett, görög származású epret!

A szabadföldi, magyar eper szezonja általában májusban indul. Éppen az okozza az ármozgásokat is. A mediterrán országokban, mint Spanyolország, Olaszország, vagy Görögország hónapokkal korábban kezdődik az eperszezon, ami jelentős túlkínálathoz és nyomott árakhoz vezet. Ezzel szemben Magyarországon a szezon később indul, ám a magyar eper minősége megkérdőjelezhetetlen, ami újabb ugrást jelent felfelé az árakban, amíg aztán a piac megnyugszik. Tavaly, a szezon elején 5000–6000 forint/kg volt az ár, ami a szezon közepére 1000–1500 forintra mérséklődött.

Az eper az egyik legsokoldalúbb gyümölcsünk, számos finomság készíthető belőle, amihez a borsonline.hu oldalon is találsz jó kis recepteket!

Egyre nagyobb népszerűségnek örvend a "Szedd magad eper" akció.

A dobozos eprekkel nem árt óvatosnak lenni, mert ezek általában nem kilós kiszerelésűek, így a kereskedők lewhet, hogy trükköznek az árával! Fotó: Pixabay /  Pexels

 

Szedd magad az epret 2025-ben is!

Ha szereted az epret vagy az abból készíthető finomságokat és szívesen szednéd tele vele a kosaradat, hogy aztán a termesztőtől, akinek a munkaerőre szánt pénzét megspóroltad, olcsóbban vehesd meg, akkor a „Szedd magad!” eper akciókat neked találták ki! Az alacsonyabb ár azonban csak az egyik ok azok közül, ami miatt az utóbbi időben a Szedd magad akciók egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek. A másik a közösségi élmény, hiszen ha baráti társasággal vágsz neki az eperszedésnek, jó eséllyel egy vidám élménnyel is gazdagabb leszel, nem csak egy kosár jó minőségű magyar eperrel!

Hogy idén hol szedheted magad az epret, arról itt találsz bővebb információt.

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek